lehetőség

2019.02.20. 06:19

Idén is lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

A több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan összesen 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.

Forrás: Shutterstock

Jövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

A közleményben ismertették a támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Az ösztöndíjjal támogatható OKJ képzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyek száma alapján történik – tették hozzá.

A közlemény szerint a pályázat célja, hogy az ápolók utánpótlását ösztöndíjjal segítse, és ezáltal növelje a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámát. Az ösztöndíjasok támogatására létrehozott országos mentorhálózat pedig a hivatástudat kialakulását, megerősítését segíti.

Mint írták, a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindult több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.

Az eddigi három ciklusban 1156 tanulóval összesen 1318 ösztöndíj szerződést kötöttek meg, és mintegy 423 millió forintot folyósítottak, a 2018-ban végzett ösztöndíjban részesülő tanulók közül pedig 435-en már elhelyezkedtek – tudatták.

A pályázatra február 26-tól március 12-ig a www.apololeszek.aeek.hu honlapon lehet jelentkezni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!