kockázat

2019.11.12. 12:42

Irán egy éven belül atombombát állíthat elő

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy Irán egy éven belül atombombát állít elő, ha a nagyhatalmaknak nem sikerül az országgal megegyezniük a 2015-ös megállapodás betartásáról.

A szakértő kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta: Irán csak akkor hajlandó tárgyalni az atomalkuról, ha az amerikaiak előbb visszavonják a Teheránra kiszabott szankciókat. Szerinte Irán ezért a felgyorsított urándúsítással zsarol. Az eddigi urándúsítás legmagasabb szintje 4,5 százalék, ami meghaladja a 2015 nyarán kötött iráni atomalkuban szereplő 3,67 százalékot – mondta.

Kis-Benedek József úgy vélekedett, hogy további szankciók, szigorítás esetén Irán még több centrifugát állítana be, és még nagyobb ütemben végezné az urándúsítást, megegyezéssel azonban le lehetne állítani ezt a folyamatot.

Kitért arra is: Izrael nem engedheti meg, hogy Iránnak atombombája legyen, ezért ha fennáll ennek a veszélye, légi csapást mérhetnek az azt előállító objektumra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!