mégis egyre népszerűbb

2018.06.12. 13:03

Ismét korrupcióval vádolják az izraeli miniszterelnököt

Az izraeli rendőrség kihallgatta Benjámin Netanjahut az ország legnagyobb telekommunikációs vállalatával folytatott ügyletei miatt.

A rendőrség nem árult el többet az ügyről, de az Izraeli Rádió szerint a kormányfőt azért hallgatták ki, mert a gyanú szerint előnyöket biztosított a Bezek Telekom Izrael nevű szolgáltatónak, hogy kedvező fényben tüntesse fel a kormányt a vállalat tulajdonosának egyik hírportálján.

Netanjahu és a cég is tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. A miniszterelnököt korábban kétszer hallgatták ki az ügyben.

Több tüntető a miniszterelnök otthona előtt követelte lemondását.

Netanjahu politikai jövőjére három korrupciós ügy vet árnyékot. A rendőrség februárban azt javasolta, hogy emeljenek vádat ellene két másik ügyben vesztegetés miatt. Az izraeli főügyész egyelőre vizsgálja ennek szükségességét.

Az első vizsgálatban azzal gyanúsítják a kormányfőt, hogy vagyonos üzletemberek ajándékaiért cserébe nyújtott kedvezményeket. A rendőrség szerint Netanjahu csaknem 300 ezer dollár (körülbelül 82 millió forint) összértékben kapott ajándékokat.

A másik ügyben a miniszterelnök őt és kormányát kedvezően megítélő cikkekért cserébe azt ígérte a legbefolyásosabb izraeli napilapnak, a Jediót Ahronótnak: lépéseket tesz annak érdekében, hogy az újság legnagyobb riválisa, a Jiszrael Hajom csökkentse példányszámát.

Netanjahu ügyvédjei mindegyik esetben arra hivatkoztak, hogy védencük nem követett el bűncselekményt.

A nyomozások ellenére a politikus népszerűsége nőtt az elmúlt hetekben. Szakértők ezt szigorú biztonságpolitikájának, az iráni atomalku amerikai felmondásának és a jeruzsálemi amerikai nagykövetség megnyitásának javára írják.

Felmérések szerint Netanjahu Likud pártja további négy mandátumot szerezne a jelenlegi 30-hoz, ha most tartanák a választásokat. Izraelben 2019 novemberében lesznek legközelebb parlamenti választások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!