Járvány

2021.09.23. 08:19

Japán rákapcsolt a vakcinaajándékozásra

Japán megduplázza nemzetközi vakcinaadományait – közölte csütörtökön Szuga Josihide japán miniszterelnök.

„Örömmel jelenthetem be, hogy további hozzájárulásokkal japán nagyjából 60 millió adag védőoltást fog felajánlani” – ismertette Szuga a koronavírus-járvány kezelésével foglalkozó, Egyesült Államokban tartott magas szintű tanácskozás alkalmából előzetesen rögzített videóüzenetében.

A szigetország korábban 30 millió dózis védőoltás ígért támogatásként a rászoruló országoknak. Ebből 23 millió adagot már le is szállított a többi között Tajvanra, Vietnamba és Indonéziába.

Japán oltási kampánya jócskán lemaradt a fejlett országok sorában. A felnőtt lakosság 55 százalékának immunizálásával, azonban már nagyjából eléri az Egyesült Államok átoltottsági szintjét.

Tokióban és 18 másik területen szeptember végéig meghosszabbították az egészségügyi veszélyhelyzetet tekintettel arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer súlyos nyomás alatt van, bár az új koronavírus-fertőzöttek száma lassú csökkenésnek indult.

A veszélyhelyzet kiterjesztése alatt a japán kormány ügyvivőként működik. Szuga ugyanis bejelentette, hogy nem indul a pártja vezetéséért szeptember 29-én tartandó választáson, és várhatóan az utódja lesz az új kormányfő.

Szuga kormányát éles bírálat érte a túl későn bevezetett és csak kevéssé erélyes intézkedések miatt, valamint amiatt, hogy a koronavírus-világjárvány alatt megtartották a nyári olimpiai játékokat.

A szigetországban eddig mintegy 1,68 millió fertőzöttet és 17 348 halálesetet jelentettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!