Járvány

2021.09.09. 19:33

Japánban szeptember végéig meghosszabbították az egészségügyi veszélyhelyzetet

Szuga Josihide miniszterelnök közölte, hogy továbbra is magas a súlyos esetek száma, és sok kórház továbbra is túlterhelt.

Japán bejelentette, hogy szeptember végéig meghosszabbítják az egészségügyi veszélyhelyzetet Tokióban és 18 másik területen, miután az egészségügyi helyzet súlyos nyomás alatt van, bár az új koronavírus-fertőzöttek száma lassú csökkenésnek indult.

A jelenlegi veszélyhelyzetet, amely vasárnap járna le, elsőként Okinava szigetén rendelték el májusban és fokozatosan terjesztették ki.

A meghosszabbított veszélyhelyzet ellenére a többnyire önkéntes alapon betartandó intézkedések egyre kevésbé hatásosak, mert a kimerült lakosság egyre kevésbé vesz róluk tudomást.

Szuga Josihide miniszterelnök közölte, hogy továbbra is magas a súlyos esetek száma, és sok kórház továbbra is túlterhelt. Felszólította a lakosokat, folytassák a távmunkát, és tartsák be a társadalmi távolságtartás többi szabályát, hogy „mielőbb visszatérhessenek az egészséges és sikeres mindennapokhoz”.

A veszélyhelyzet kiterjesztése alatt a japán kormány ügyvivőként működik. Szuga bejelentette, hogy nem indul a pártja vezetéséért szeptember 29-én tartandó választáson, és várhatóan az utódja lesz az új kormányfő.

Szuga kormányát éles bírálat érte a túl későn bevezetett és csak kevéssé erélyes intézkedések miatt, valamint amiatt, hogy a koronavírus-világjárvány alatt megtartották a nyári olimpiai játékokat.

„Stabilizálnunk kell az egészségügyi rendszerünket és biztosítani kell, hogy a fertőzések száma folyamatosan csökkenjen” – mondta előzőleg csütörtökön Nisimura Jaszutosi gazdasági és pénzügyminiszter, aki egyben a Covid-19 elleni intézkedésekért is felelős. A miniszter szerint továbbra is tízezrek lábadoznak a betegségből otthonukban, hogy könnyítsék a korlátozott kapacitású egészségügyi intézmények helyzetét

A kormány mindazonáltal a korlátozó intézkedések november táján tervezett enyhítésének menetrendjét tanulmányozza, amikorra a várakozások szerint a teljes lakosság megkapja a védőoltást. A könnyítések között szerepel, hogy a teljesen beoltott lakosok utazhatnak, társasági összejöveteleken és tömegrendezvényeken vehetnek majd részt.

A klubcsapatok decemberre tervezett világkupájának megrendezését viszont lemondták a járványhelyzet miatt – jelentette a Kyodo hírügynökség Szuhara Kijotakára, a Japán Labdarúgó Szövetség főtitkárára hivatkozva.

Jelenleg a lakosság mintegy 49 százaléka kapta meg a teljes védőoltást, ez az arány a várakozások szerint szeptemberre meghaladja a 60 százalékot – mondta Nisimura.

Japán más fejlett országokhoz viszonyítva szerencsésebben vészelte át a járványt karantén nélkül a fertőzöttek és a halálesetek számát tekintve, de az ország jelenleg az új, fertőzőbb variánsok okozta járványhullámmal küzd. A szigetországban eddig mintegy 1,65 millió fertőzöttet és 16 500 halálesetet jelentettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!