Ország-világ

2020.07.07. 16:03

Sokan megfertőződtek egy borsodi iskolában

Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden, azzal összefüggésben, hogy a Covid-19 fertőzés „halmozódását” észlelte a helyi járványügyi hatóság egy mezőkövesdi iskolában.

Székesfehérvár, 2020. április 30. Az érettségihez készíti elõ egy dolgozó a székesfehérvári Árpád Szakképzõ Iskola és Kollégium egyik tantermét 2020. április 30-án. Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdõdik a 2019/2020-as tanév május-júniusi érettségi idõszaka. A következõ hetekben 1144 helyszínen várhatóan mintegy 84.300-an érettségiznek. A kormány döntése értelmében, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, a jogszabályban meghatározott kivételekkel csak írásbeliket tartanak. MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A közlemény szerint a néhány nappal ezelőtt megbetegedett pedagógus esetében a kontaktkutatás kiderítette, hogy nagy valószínűséggel egy korábbi, zártkörű értekezleten fertőződhetett meg. A kontaktok körében eddig elvégzett PCR laboratóriumi vizsgálatok

21 embernél pozitív eredménnyel zárultak.

A járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett – tették hozzá. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.

A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek;

a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat.

Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették, azok, akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak. A betegek általános állapota jó, lélegeztetést, intenzív ellátást nem igényelnek – tette hozzá a Boon.hu a megyei kórház tájékoztatása alapján.

Az NNK az eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében.

Hangsúlyozták, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába, menjenek közösségbe.

„Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust,

kiemelten fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Emellett szigorúan be kell tartani a köhögési, tüsszentési etikett szabályait. Figyeljünk oda a fokozott és folyamatos szellőztetésre és ne feledkezzünk meg a gyakori, alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés szükségességéről”

– írták.

Borítókép: az érettségihez készíti elő egy dolgozó a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium egyik tantermét 2020. április 30-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!