háborús kilátások

2018.04.13. 12:56

Jimmy Carter figyelmeztette Trumpot

Óva intette Jimmy Carter volt amerikai elnök az Egyesült Államok jelenlegi elnökét, Donald Trumpot attól, hogy katonai akciót indítson Szíria vagy a világ bármely más válságövezete ellen.

Az egykori elnök arra is figyelmeztette Trumpot az AP amerikai hírügynökségnek adott, helyi idő szerint szerdán megjelent interjúban, hogy mindenáron tartózkodjon a nukleáris fegyverek bevetésétől.

„Imádkozom, hogy ne vezesse háborúba az országunkat, hogy ne túlozza el és ne élezze ki azokat a kihívásokat, amelyek Észak-Koreával, Oroszországgal vagy Szíriával kapcsolatban felmerülnek.

Remélem, hogy majd teljes mélységében felismeri, ahogy más korábbi elnökökkel együtt én is tettem annak idején, hogy

egy kölcsönös atomcsapás minden ember számára katasztrofális következményekkel járna”

- mondta Jimmy Carter.

A 93 éves egykori demokrata párti amerikai elnök hozzátette: még egy kisebb katonai csapás is „veszélyes dolog”, amely felett el lehet veszteni az ellenőrzést.

Donald Trump nemrég jelezte: a katonai akciót is fontolgatja Szíriával szemben, miután a múlt héten súlyos vegyifegyver-támadás ért civileket Kelet-Gútában. A Damaszkuszt támogató Oroszország erre az esetre „komoly válaszlépéseket” helyezett kilátásba.

A Washington észak-koreai politikáját régóta bíráló Carter ezúttal az interjúban azt mondta, egyetért Trump elnök nemrég tett békülékeny gesztusaival Phenjan irányába. Az amerikai elnök korábban ugyan katonai csapással fenyegette Észak-Koreát, az utóbbi hetekben már arról van szó, hogy tervezgetik Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető személyes találkozóját.

Hivatalban lévő elnök még soha nem járt Észak-Koreában, de Carter – volt elnökként – már legalább három látogatást tett a külvilágtól elzárkózó kelet-ázsiai országba. Legutóbb 2011-ben járt ott, azzal a céllal, hogy rávegye Phenjant az atomfegyverek leszereléséről szóló többoldalú nemzetközi tárgyalásokon való részvételre.

Jimmy Carter a Faith: A Journey For All című könyve megjelenésének alkalmából adott interjút Atlantában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!