parlamenti ülésszak / frissült

2021.05.17. 15:28

Karácsony csak bábu Gyurcsány kezében – szócsaták az Országgyűlésben (videó)

A baloldal mára a szavak szintjén sem foglalkozik a járvánnyal, csak az előválasztásnak nevezett show-műsorral van elfoglalva. Azonnali kérdések a Parlamentben.

Budapest, 2021. május 17. Az Országgyûlés plenáris ülése 2021. május 17-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

– Május tizenötödike a vég kezdete az Orbán-kormánynak, amikor is Karácsony Gergely bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti előválasztásra – kezdte napirend előtti felszólalását Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője szerint az emberek többsége belefáradt az állandó harcba, az örökös ellenségkeresésbe, a lopásba, az urizálásba, abba, hogy az egy százalék szívja a 99 százalék vérét – írja a Magyar Nemzet.

– Karácsony Gergely már bizonyította, hogy képes legyőzni a hatalom emberét és biztosítani az emberek hatalmát – mondta Tordai. Szerinte Orbán Viktoré a legmohóbb, leggátlástalanabb, legönzőbb kormány, amely viszont már látja, hogy bukni fog, ezért még az utolsó pillanatokban is úgy lop el mindent, mint amikor valaki a hotelből kiköltözve viszi a tévét is.

– A lopás az lopás, de mindent vissza fogunk venni a kormányváltás után – mondta Tordai Bence.

Válaszában Orbán Balázs hangsúlyozta: hazánkat több mint egy éve sújtja a koronavírus-járvány, felszólalásában Tordai mégsem szánt egy mondatot sem erre a kérdésre. – Lelke rajta – mondta a Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozva: hazánkban a beoltottak száma meghaladta a 4,6 milliót, az oltási program sikerét a WHO is elismeri, Magyarországon 44 százalékos az átoltottság az uniós 32 százalékkal szemben.

– Oltakozni kell az ország újraindításához, a normális élethez, ám a baloldal mára a szavak szintjén sem foglalkozik az embereket érintő mindennapi problémákkal.

Önök már csak az előválasztásnak nevezett show-műsorral vannak elfoglalva, amit Gyurcsány Ferenc rendezett, és mindenkinek megvan benne a maga szerepe

– fogalmazott Orbán Balázs.

Hangsúlyozta: ilyen szerepet visz Karácsony Gergely is, aki szintén Gyurcsány embere, hiszen 2002 és 2010 között komoly államigazgatási pozícióban volt, ma pedig a Városháza tele van a 2010 előtti korszak gyurcsányista embereivel.

– Karácsony Gergely csak ugródeszkának tekintette a főpolgármesterséget, ami akár jó is lehet a budapestieknek, hiszen eddig amihez ő nyúlt, abból csak botrány kerekedett. Karácsony csak bábu Gyurcsány kezében, ám a választók ezt tudják, és ők többször szavazták már ezen rezsim ellen

– mondta az államtitkár.

Jakabtól egy perc után meg kellett vonni a szót

Jakab Péter, a Jobbik elnöke napirend előtti felszólalásra jelentkezett az Országgyűlés hétfői ülésén. Felszólalása meglehetősen rövidre sikerült.

– Magyarország luxus-külügyminisztere szerint Európában Magyarország kezelte a legjobban a járványt – kezdte beszédét. Jakab szerint azonban a járvány halálos áldozatainak a száma miatt nem indokolt sikerről beszélni.

A Jobbik elnöke ezután egy követhetetlen, elhadart felsorolásba kezdett azokról az ügyekről, amelyekben szerinte a kormányt felelősség terheli, majd a kormányoldalnak szegezte a kérdést:

– Jut eszembe, mi van a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok?

Kövér László házelnök rendre intette a képviselőt, aki sértődötten leficsúrozta Kövér Lászlót is.

A házelnök ezután elvette a szót Jakab Pétertől, majd közölte, hogy a házszabály értelmében még ő sem sértegetheti a képviselőtársait.

Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Jakab mikrofonját kikapcsolták, ám ezután is méltatlankodva kiabált az ülésteremben. Nem tudni, hogy a házelnöknek vagy valaki másnak címezve azt kiabálta:

– Vegyél perzsaszőnyeget, ficsúr! – majd nemsokára elhagyta a termet.

Az eset kapcsán Kövér László utalt rá, hogy ismét pénzbüntetéssel vagy más szankcióval sújthatja a baloldali pártelnököt magatartása miatt.

Dömötör Gyurcsánynak: önök irányítják valójában Budapestet

– A politikusok a következő választásokra gondolnak, az államférfiak meg a következő nemzedékre – kezdte elmélkedését Gyurcsány Ferenc, a DK vezére napirend előtti felszólalásában, hozzátéve: államférfit nem lát a kormány oldalán, de nem akar megsérteni senkit.

– Vannak olyanok, akik nem tudnak szót emelni magukért: akik meg sem születtek, vagy nincs képviseleti joguk – állította a szórakozott pártelnök, aki megjegyezte: a kormány „ellopja a következő generáció jövőjét”.

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 10-én
Fotó: Kovács Tamás / MTI

– Igazam van-e, amikor azokért szólok, akiknek ki kell fizetni a nyugdíjukat? Azokért is szeretnék szólni, akiknek lehetősége sem lesz állami földekhez hozzájutni, mert Mészáros Lőrincnek több földje van, mint az Eszterházyaknak – hangoztatta a pártelnök, majd kitért a felsőoktatási modellváltásra is.

– Azokhoz szólok, akik nem tudnak Magyarország legjobb egyetemére járni, ugyanis az önök kormányzása miatt az egyetemi önállóság is megszűnik – mondta a DK vezére, aki ezzel zárta felszólalását a kormánynak címezve:

– Morálisan, történelmileg és politikailag vereséget fognak szenvedni.

– Az, hogy ki lehet államférfi és ki nem, azt nem ön fogja eldönteni

– jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Dömötör Csaba Gyurcsánynak címezve felvetette a kérdést:

– Miért nem gondoltak a következő generációra, amikor az államadósság mértékét nyolcvan százalékra növelték. Ha önökön múlt volna, a vállalatok nagy része külföldi tulajdonban lenne – jelezte az államtitkár, aki emlékeztetett arra, hogy

a fiatalok a jövő évben adómentességet kapnak, és a kormány visszaadta a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal elvett.

– Mi az a teljesítmény, ami méltóvá tenné Karácsony Gergelyt a kormányzati szerepre? Ehelyett kesergést, rinyálást hallottunk tőle érdemi munka helyett – mutatott rá a képviselő, utalva arra, hogy a főpolgármester szombaton bejelentette, elindul miniszterelnök-jelöltként a baloldali előválasztáson.

– Minden nyugdíjasnak fűtéstámogatást ígértek: nem kapták meg; zöldterületeket ígértek Budapesten, de ehelyett csak nagyobb dugót okoztak – mondta az államtitkár, majd közölte:

a kormány egyetlen percig nem gondolja, hogy Karácsony Gergely önálló jelölt lenne, pláne egy egyszázalékos párt vezetőjeként.

– Önök azok, akik valójában irányítják Budapestet

– közölte az államtitkár, aki idézte Gréczy Zsoltot, a DK politikusát, aki szerint „Gyurcsány nélkül nem lehet győzni. Senkinek. Aki mögött ott áll Gyurcsány, az győzhet.”

– Szlogenjük, a 99 kontra egy valójában 99 százalék Gyurcsány, egy százalék Karácsonyt jelenti.

Olyan tömény koktél ez, amit nem engedhet meg magának az ország sem most, sem egy év múlva – tette hozzá Dömötör Csaba.

„Ha a baloldalon múlt volt volna, idén sem tartottak volna érettségit”

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint Magyarország egyike a világ legjobban védekező országainak. A képviselő napirend előtti felszólalásában emlékeztetett: a járványügyi adatok kedvezőek, kijelenthető, hogy túl vagyunk a vírus harmadik hullámán, és a beoltottak száma is magas hazánkban.

– Magyarország az elsők között térhet vissza a normális élethez

– emelte ki a képviselő. Rávilágított: mindez a kormány kiváló vakcinapolitikájának és az egészségügyi dolgozók helytállásának köszönhető. Hozzátette: sajnos nem sikerült mindenkit megmenteni, sőt komoly veszteségeink vannak. A képviselő, aki egy parlamenti imacsoport alapítója, arra kérte képviselőtársait, hogy csatlakozzanak hozzá és a csoporthoz, hogy együtt imádkozhassanak az elhunytakért és a bajba jutottakért. A héten tárgyalandó költségvetésről a képviselő úgy beszélt, hogy az alkalmas arra, hogy Magyarország kiemelkedő növekedési pályára álljon.

Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a parlamenti államtitkára szintén megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját. Az államtitkár arról is szót ejtett, hogy

a világon egyedülálló módon Magyarországon mind az oltás időpontja, mind a vakcina fajtája már választható.

Emlékeztetett: akinek nincs mit megköszönni, az a magyar baloldal. Ők a fővárosban arra használták a járványhelyzetet, hogy a Kern József baloldali üzletember érdekeltségébe tartozó társaságokhoz csorgassák a forrásokat, valamint Székely Tamás egykori baloldali miniszter cégeihez.

– Nem szavazták meg a védelmi intézkedéseket. Álhíreket terjesztettek: azt mondták, itt diktatúra van; azt mondták, hogy a kabinet elhalasztja a választásokat; azt mondták, jobb elkapni a betegséget, mint beoltatni magunkat. Korózs Lajos kamuvideókat, kamustatisztikákat készíttetett – sorolta Rétvári.

Hangsúlyozta: ha a baloldalon múlt volna, idén sem tartottak volna érettségit – már második éve.

Ne hazudják el a kormány eredményeit

– Tizenegy évnyi parlamenti kétharmad után nem lehet megmagyarázni, miért kellett lezülleszteni az egészségügyet és miért nem lehetett többet tesztelni – mondta Tóth Bertalan MSZP-társelnök napirend előtt, aki úgy vélte, „egyre szélesebb tömeget érint a lecsúszás veszélye”.

– Kormányváltás és korszakváltás kell, a bukott diákot el kell számoltatni, az egy százalék uralmát pedig meg kell törni – vélekedett Tóth Bertalan.

Tóth Bertalan, az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. december 14-én
Fotó: Illyés Tibor / MTI

– Önök már voltak kormányon és megmutatták azt, hogy mit jelent a baloldali kormányzás: figyelmen kívül hagyják a magyar emberek érdekeit, a magyar családokat, a magyar vállalkozásokat – mondta válaszában az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Schanda Tamás közölte:

a nemzeti polgári kormány legfontosabb prioritása, hogy otthonhoz, lakáshoz, saját tulajdonú lakhatáshoz juttassa a magyar embereket.

Az államtitkár álságosnak nevezte azt is, hogy a baloldal a bérekről beszél, miközben 2010 előtt a munkanélküliség a csúcson volt, a foglalkoztatottság pedig rekordalacsony szinten állt Gyurcsányék idején.

Schanda Tamás ismertette:

ezzel szemben 1,6 millió munkavállaló számára nyújtott segítséget a kormány, 2021 márciusában négy százalékkal csökkent a munkanélküliség hazánkban és hatvanhatezerrel többen dolgoztak februárhoz képest.

– Természetesen mindig azon dolgozunk, hogy a magyar emberek még többet keressenek, de tisztelt képviselő úr, ne hazudja el azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években elértünk – kérte az államtitkár, majd ismertette, hogy

idén februárban több mint kilenc százalékkal voltak magasabbak a nettó bérek, mint egy éve, és 6,6 százalékkal emelkedtek a reálbérek, a baloldali kormányzás óta pedig másfélszeresére növekedett a nettó reálkeresetek értéke.

– Pontosan tudja azt, hogy nem olyan állapotban vannak a kórházak, mint az önök kormányzása idejében: ötszázmilliárd forintot szántunk vidéki kórházak és hétszázmilliárd forintos támogatást nyújtottunk a budapesti kórházak fejlesztésére – mutatott rá Schanda Tamás.

A baloldal a külföldi érdekek képviseletére készül

Ungár Péter (LMP) az ellenzéki előválasztás mellett érvelt. Kifejtette: az állam lehet jó gazda, az újraelosztás pedig jó dolog és a társadalmi-környezeti fenntarthatóság mellett kiálló jelölteket kellene az előválasztáson kiválasztani, ezért támogatják, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: a Fidesszel szemben a nyugati mintakövetés és az EU kritikátlan másolása nem helyes politika. Ki kell mondani, hogy az EU vezetése és a Fidesz szövetségesek, az LMP mind a kettőnek az ellenzéke – szögezte le.

Véleménye szerint a Fidesz visszatalált liberális gyökereihez, „az SZDSZ ifjúsági tagozataként” történt indulásához az egyetemek privatizációjával. A Fidesz a koronavírus-járvány okozta válságot nem arra használta, hogy segítsen az állásukat vesztett embereknek vagy az önkormányzatoknak; a kormányváltásnak az is a célja, hogy a közérdek újra megelőzze a magánérdeket – mondta.

Ungár Péter felszólal napirend előtt az Országgyűlésben
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott,

a baloldalon a helyzet változatlan: Gyurcsány Ferenc irányítja a folyamatokat.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc 2006-ban akkor is jó eséllyel miniszterelnök lett volna, ha nincs Magyarországon rendszerváltás. Elmondta, az LMP, amely Gyurcsány Ferenc ellen jött létre, hogy hozzá képest legyen más a politika, most 2021-ben mégis az ő hatalomba való visszakerülését segíti. Az államtitkár szerint Karácsony Gergely 99-es szlogenje „New Yorkból érkezett”.

Ki hiszi azt el, hogy a világ leggazdagabbjai közé tartozó Soros György igényeit teljes mértékben kiszolgáló magyarországi baloldal majd az emberek érdekében fog kormányozni? – firtatta, hozzátéve, az ellenzék másra sem készül, mint külföldi cégek érdekeit képviselni.

A baloldal politikai alapon tett különbséget a vakcinák között

Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Selmeczi Gabriella (Fidesz) napirend előtti felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország élenjár a beoltottak számát illetően az Európai Unióban. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal a járvány kitörésének pillanatától akadályozta a védekezést. Elmondta: politikai alapon különbséget tettek vakcina és vakcina között.

– Emberek életével is képesek játszani annak érdekében, hogy népszerűek legyenek

– vonta le a következtetést Selmeczi, aki szerint több ezren vesztették életüket a baloldali oltásellenesség miatt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszát azzal kezdte, hogy a védekezést továbbra is folytatni kell, a vírus még itt van.

– Az oltási folyamat az egyik legjobb, legeredményesebb Európában

– értékelt.

Az államtitkár elmondta: a kabinet álláspontja kezdettől fogva világos volt a vakcinák kapcsán, ugyanis a lényeg, hogy azok biztonságosak legyenek és hatékonyak.

– Ezért állnak rendelkezésre nálunk a kínai és az orosz vakcinák is – mondta el Menczer Tamás, kiemelve, hogy az átoltottság arányában megelőztük az Egyesült Államokat. Megjegyezte: míg Németországban az emberek 10-11 százaléka kapta meg a második vakcinát, addig Magyarországon ez az arány 27,5 százalék.

Borítókép: Az Országgyűlés plenáris ülése 2021. május 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!