tárgyalások

2021.06.24. 16:48

Kásler: a magyar és a horvát kormány is nagy hangsúlyt fektet a nemzeti kisebbségekre

Példaértékű lehet más országok számára is az Európai Unión belül.

A magyar és a horvát kormány nagy súlyt helyez arra, hogy az országukban élő nemzetiségek ki tudják teljesíteni a lehetőségieket az oktatás területén is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Zágrábban, Radovan Fuchs horvát oktatási és tudományügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Horvát Köztársaság Tudományos és Oktatási Minisztériuma tárcaközi megállapodást írt alá az oktatás és tudomány területén a 2021-2025-ös időszakra.

Kásler Miklós kiemelte: az egyre szélesebb alapokra támaszkodó horvát-magyar kapcsolatépítésnek egy nagyon fontos állomása volt a két tárca közti együttműködés aláírása, amely kiterjed az intézményekre, a diákokra és a tanárokra is.

Szavai szerint nagyon szép és emlékezetes mozzanatokon vannak eddig is túl. Horvátország is bővítette az ott élő magyar diákok köznevelési és közoktatási lehetőségeit, és Magyarország is így tesz a horvát nemzetiség esetében – mondta. Úgy vélte: nagyon lényeges dolog, hogy a két ország az egymásrautaltságát és a hagyományainak az ápolását lényegesnek tartja, jelképes gesztusokban is.

Ilyen volt a tavaly év végi horvátországi földrengés utáni magyar segítség – mutatott rá.

A magyar kormány támogatja Sziszek-Monoszló (Sisacko-moslavacka) megyében egy általános iskola és egy templom újjáépítését, amely megsérült, illetve gyakorlatilag elpusztult a földrengés során – húzta alá. Ugyanígy jár el az oktatás területén is, ahol három és félszeresére emelte a támogatásokat 2010 után – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a dolgoknak a pénzügyi, gazdasági és materiális része mindig nagyon lényeges, mert megteremti a lehetőséget arra, hogy a működésnek a költségei, illetve a struktúrája létezzen.

Ugyanakkor – mint mondta – a tartalmat ő lényegesen többnek gondolja. „Ez az a 800 éves hagyomány, amikor a két ország békében, minden veszély ellenében, legyen az keleti vagy nyugati, egymást támogatta, és egymás túlélését lehetővé tette” – fogalmazott, nyomatékosítva, hogy ez volt az együttműködési megállapodás aláírásának leglényegesebb mozzanata.

Fuchs elmondta: az a mód, ahogy a két ország bánik nemzeti kisebbségeivel, azok a jogok, amelyek a magyarországi horvátokat és a horvátországi magyarokat megilletik, és ahogyan a két kormány megoldotta a kisebbségek kérdését, példaértékű lehet más országok számára is az Európai Unión belül.

A horvát miniszter megragadta az alkalmat, hogy – mint mondta – még egyszer megköszönje a magyar kormánynak azt a segítséget, amellyel hozzájárult a földrengés károsultjainak megsegítéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!