Biztos alapok

2019.08.19. 20:24

Kásler Miklós: Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban

Első királyunk meghatározta a magyarság helyét a világban azzal, hogy felvette a kereszténységet és kiteljesítette ősei küldetéstudatát – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Simonpusztán.

A Nemzeti Lovaskultúra Központban az államalapítás emlékére rendezett Kenyérünnep megnyitóján Kásler Miklós arról beszélt, hogy a magyarság korábbi sztyeppei időszakaiban is már megvolt minden, ami az államot jellemzi: a szuverenitás, az integritás, az ősök tisztelete és a közös célok. Hozzátette, hogy ezekre az alapokra Szent István király más típusú, keresztény államot épített.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy augusztus 20. nemcsak az államalapítás, hanem az új kenyér ünnepe is, amikor a magyarok hálát adnak azért, hogy itt élhetnek és olyan termőfölddel rendelkeznek, amelynek kincse a kenyér.

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy

egy még ősibb hagyomány, amely a sztyeppei államalapítás előtti időszakból ered, a lovak szeretete.

Hozzátette, hogy a Fehérlófia legendája ott élt az őseink mindennapjait alakító mítoszokban és Árpád vezér is egy lóért vette meg annak idején az országot, amely nemcsak őseink furfangosságát mutatja, hanem a ló akkori értékét is. A miniszter szerint

ha nem lettek volna kiváló képességű lovak, a magyar sereg nem nyerte volna meg 907-ben a pozsonyi csatát, nem alakult volna át a hadviselés és nem vezethettek volna páncélos éket sem a Hunyadiak, sem az Anjouk.

Hozzátette, hogy

a ló azóta is a nemzeti identitásunk része.

A Nemzeti Loavskultúra Központot és az újonnan felépített huszár-katonai lovaglópályát májusban adták át az Érdhez tartozó Simonpusztán. A létesítmény célja a lovas hagyományok ápolása, a lovaskultúra népszerűsítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!