Kész hazugságvizsgálatnak alávetni magát Porosenko, de csak a saját tévéjében

Petro Porosenko volt ukrán elnök kijelentette hétfőn, hogy nem bízik a vele szemben eljáró Állami Nyomozó Irodában (DBR), ezért kész az ország előtt nyilvánosan hazugságvizsgálatnak alávetni magát, de csak a tulajdonában lévő Prjamij televízió adásában.

Erről a volt államfő azután beszélt újságíróknak, hogy hétfőn a nyomozóhatóság ismét kihallgatta őt, ezúttal a Prjamij hírtelevízió adás-vételekor történt adófizetés-elkerülés gyanúja miatt.

A kihallgatás Roman Truba, DBR igazgatójának tájékoztatása szerint két órán át tartott. Truba a Telegram hírküldő portálon az írta: „Nem zárjuk ki, hogy a követező kihallgatáson poligráf készüléket is használni fogunk”.

Porosenko viszont a kihallgatás után újságírókkal közölte, hogy nem bízik sem a nyomozóiroda munkatársaiban, sem a vizsgálatuk objektivitásában és pártatlanságában. Ezért azt ajánlotta fel, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket fel akarnak tenni neki hazugságvizsgálón keresztül, a Prjamij televízió adásában válaszol. Hozzátette, hogy a nyomozók nem fogadták „nagy lelkesedéssel” az ötletet.

A volt elnök ezen felül meggyőződését fejezte ki, hogy a nyomozóhatóság által indított eljárás a Prjamij tévécsatorna erőszakos elfoglalására tett kísérlet – amelynek kezdeményezője Andrij Portnov, a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök egykori hivatalvezető-helyettese -, és ismételten a szólásszabadság védelmére szólított fel.

Porosenko ellen Portnov tucatnyi feljelentést tett azután, hogy májusban visszatért Ukrajnába. A volt ukrán elnököt július 25-én egyszer már kihallgatta tanúként a DBR egy üzemeladással kapcsolatos pénzmosási gyanú miatt. Akkor Porosenko újságírók előtt kijelentette, hogy ellene a DBR nem folytat semmilyen eljárást. Roman Truba, a nyomozó iroda vezetője ugyanakkor ezt cáfolta, mondván, hogy 11 olyan bűnügyben folytat vizsgálatot az általa vezetett szerv, amelyben Porosenko valamilyen formában érintett.

A nyomozóiroda a múlt héten közölte: vizsgálatot indított Porosenko ellen annak kiderítésére, hogy a volt ukrán államfő tavaly a Maldív-szigeteken inkognitóban töltött nyaralása során a vele utazó személyekkel együtt nem követett-e el jogsértést, pontosabban hamis papírokkal vagy a sajátjaival utazott-e ki Ukrajnából. A volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártjának sajtószolgálata múlt kedden kiadott közleményében azt állította, hogy Porosenko sohasem használt hamis iratokat utazásaihoz, és a gyanúsítást Portnov „agyszüleményének” nevezte.

Porosenko rendre azzal vádolja a nyomozó irodát, hogy összejátszik ellene Portnovval.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Heti űrcukiság
Ez a robot megy a Marsra, keresi az élet nyomát
enyhítés / 18 perce
Július 10-től karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni Magyarországról
Jövő péntektől számos országnak feloldják az előírt karanténszabályozást.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk SZABÓ IMRE (férfi szabó) életének 95. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 7-én 11.30 órakor lesz a szolnoki Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztatótermében (Kőrösi út 1-3) A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk GONDA SÁNDOR (nyá. alezredes) életének 94. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni végső búcsúztatása 2020. július 9-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz, katonai tiszteletadással, melyre minden kedves ismerősét szeretettel várjuk. Felejthetetlen halottunk hamvait a szolnoki Belvárosi Nagytemplom urnatemetőjében helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége Gonda Sándorné Hodosi Róza, gyermekei Gonda Judit és Gonda Éva, unokái Gonda Attila, Grúz Andrea és Grúz Dávid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLOZSVÁRI BÉLA (ny. törzsőrmester) életének 70. évében elhunyt. Búcsúztatására 2020. július 8-án 11.00 órakor katonai tiszteletadás mellett a szajoli temetőben kerül sor. Kolozsvári család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy CSÖRGŐ SÁNDOR (ny. tűzoltó alezredes) 2020. június 22-én életének 91. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem felejtünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÁRÁNDI FERENCNÉ (született: Demecs Irén) életének 80. évében, 2020. június 29-én elhunyt. Temetése 2020. július 7-én 14.00 órakor lesz a rákóczifalvai temetőben. Drága emléke szívünkben él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ MÁTYÁSNÉ (született: Kiss Mária) életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 3-án 15.00 órakor lesz a kőteleki temetőben. Búcsúzik tőle fia András és családja, lánya Éva és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk NAGY JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS ,,Egy éve már pici csillag vagy az égen, de szereteted ugyanúgy érzem mint régen." VÁLI LAJOSNÉ (Lőrinczi Rozália) halálának évfordulójára. Emlékezik fiad, lányod, unokáid, dédunokáid és családjaik
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ID. PÁDÁR ELEMÉR halálának 4. évfordulóján. Szerető családja Elízium Kft.
EMLÉKEZÉS Szeretett Édesanyám KISS GYULÁNÉ (született: Sodrai Jolán) a mai napon lenne 95 éves. Kiss Gyula Tiszaföldvár
Mély fájdalommal tudatjuk a kedves rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett drága édesanyánk, feleségem HOFGÁRT GYÖRGYNÉ mindenki Nusi nénije méltósággal viselt, hosszan tartó, sok sok szenvedés után a lelke 2020. június 20-án örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 3-án 13.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában lesz. Tisztelettel kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emlékét örökre szívünkben őrízzük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. HORVÁTH ATTILÁNÉ (született: Faragó Judit) a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának volt vezetője 2020. június 13-án örökre eltávozott. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy DR. KARDOS GYÖRGY (a Papírgyár nyugalmazott igazgatója) 2020. május 29-én, 78 éves korában örökre megpihent. Hamvainak elhelyezésről végakarata szerint gondoskodunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy férjem VÁMOS LÁSZLÓ (anyja neve: Kopasz Mária) 2020. június 13-án, életének 77. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. július 1-én 11.30 órakor lesz a szolnoki (Kőrösi úti) temető ravatalozójában, mely szűk családi körben történik. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS NAGY KÁROLY (1930-2019) halálának 1. évfordulójára TARJÁNYI FERENC (1957-2016) halálának 4. évfordulójára NAGY BÉLA (1966-1995) halálának 25. évfordulójára. „ Mint a gyertyaláng lobban el az élet, gyors folyóként suhannak az évek. Még fájó emlékként a múlt dereng, de a szív soha nem felejt. „ Fájó szívvel emlékezik szerető feleség, édesanya Szajol és mindazok, akik ismerték és szerették őket.
EMLÉKEZÉS KÁTAI ÁRPÁD halálának 15. évfordulója alkalmából "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban is fogta a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." Gyászoló feleséged és szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR JÓZSEFNÉ (Icuka) (volt szolnoki járműjavító dolgozója) életének 83. évében, 2020. június 19-én, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 2-án 11.30 órakor lesz Szolnokon, a Kegyelet Sírkő kft. (Kőrösi út 1-3.) búcsúztató termében. A gyászoló család
Fájó szível tudatjuk, hogy KÖVÉR ISTVÁNNÉ (született: Kökény Mária) hosszan tartó, súlyos betegsége után 2020. június 18-án, életének 74.évében örökre megpihent. Szeretett halottunk búcsúztatására 2020. július 2-án 13.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában kerül sor. Drága emléke örökre szívünkben él. Táviratcím: 5000 Szolnok, Mindszenty József bíboros utca 8. II. em. 9. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JÁNOSNÉ (született: Földi Ilona) életének 90. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. június 30-án 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük a megjelenteket, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk ID. SZABADOS KÁROLY temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, részvétnyilvánítást küldtek, együttérzésükkel a mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Hibák / 1 órája
Kijavíttatnák a súlyos problémákat a szolnoki beruházásnál
Hartai Gergely
kiállítás / 1 órája
Augusztus végéig látható A szlovák gyermekkönyv-illusztráció című tárlat
vadak / 1 órája
Bemutatkoztak az első magyar felségjelzésű Leopard harckocsik
letartóztatás / 1 órája
Fojtogatta és megkéselte áldozatát egy tomaji férfi
újra / 1 órája
Irigykedik ránk a világ: nálunk már lehet cirkuszi előadásokat tartani
korrekord / 1 órája
Ilyen is van – megdöntötték Cristiano Ronaldo rekordját