felvetés

2018.06.14. 08:15

Két norvég parlamenti képviselő Donald Trumpnak ítélné a Nobel-békedíjat

A képviselők szerint az amerikai elnök a Kim Dzsong Unnal összehozott csúcstalálkozó miatt érdemelte ki az elismerést.

Két norvég parlamenti képviselő Donald Trump amerikai elnöknek ítélné a Nobel-békedíjat azok után, hogy csúcstalálkozót tartott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – számolt be szerdán a norvég média.

Christian Tybring-Gjedde és Per-Willy Amundsen, mindketten a konzervatív Haladó párt tagjai, az NRK állami műsorszolgáltatónak azt mondták, hogy az amerikai vezető jelentős lépést tett a leszerelés előremozdításában és a béke megteremtésében a Koreai-félszigeten. A norvég honatyák bejelentése azután történt, hogy korábban amerikai képviselők egy csoportja támogatta Trump jelölését a 2019-es díjra. Az idei jelölés határideje már februárban lejárt.

Trump és Kim kedden találkozott Szingapúrban az országaik közötti első csúcstalálkozó keretében. Az eseményen aláírtak egy közös dokumentumot, amelyben szerepel, hogy Phenjan elkötelezi magát a teljes atommentesítés mellett, míg az Egyesült Államok ígéretet tett a biztonság szavatolására.

A Nobel-békedíjat a Storting, a norvég parlament által választott öttagú bizottság ítéli oda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!