Ellentét

2021.12.07. 18:39

Kilép a DK-ból a volt pécsi alpolgármester

Kedden a pártigazgatónak elküldött nyilatkozatban erősítettem meg a DK-ból való kilépési szándékomat – közölte Bognár Szilvia.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy a párvezetés kérésére várt az elhatározása véglegesítésére – írja a Bama.hu. A cselekvésre az elmúlt két közgyűlés alapján azért szánta el magát,

„mert nem tudok és nem is kívánok azonosulni azokkal a helyi problémakezelési, hatalomtechnikai és döntéshozási gyakorlatokkal, amiknek célja egykori szövetségesek nem is titkolt büntetése szakmai és elvhű kiállásaik miatt.

Tekintettel arra, hogy ezekben a közgyűlés DK frakciója is jól érzékelhetően részt vesz és ez ellen a párt sem emel kifogást, számomra nem marad más út, mint a kilépésemmel demonstrálni az ezekkel a folyamatokkal szembeni ellenérveimet„ – közölte.

Mint írta, szerinte a jövő évi választásnak nem záloga az, hogy asszisztáljanak olyan módszerekhez, amiket éppen el akartak törölni, és szerinte a jobbító szándékú kritika sem takar bűnös szándékot. Hozzátette: ”a különbözőségeink a világnézetünkben, a céljainkhoz vezető út és metódusaink milyenségében ragadhatók meg, emberi méltóságunk, a képviselői intézmény lényege ugyanaz jobboldalon, baloldalon és középen is, városvezető vagy ellenzéki szerepben is”.

A képviselői munkáját – amíg minimálisan is hagyják, vagy egyéb szolgálata el nem lehetetleníti – a jelölő szervezete, a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt végzi a továbbiakban.

Mint ismert, Bognár Szilviának több konfliktusa is volt a baloldali városvezetéssel, többek között azért, mert szakmai szempontok alapján nem támogatta azt például, hogy egy autókereskedő kerüljön a város kulturális holdingja élére, amely milliárdok felett rendelkezik. Bognárt júniusban váltották le, helyére a DK-s Zag Gábort nevezték ki, valamint vele együtt alpolgármesterré választották azt a Nyőgéri Lajost (MSZP) is, akit korábban Péterffy Attila polgármester egyszemélyi döntéssel nevezett ki a posztra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában