együttműködés

2021.03.07. 17:37

Kína és az Európai Unió kapcsolatai rugalmasak és életerősek

Kína együtt kíván működni az Európai Unióval egyebek mellett a gazdasági helyreállás és a klímaváltozás terén – mondta a kínai külügyminiszter.

Kína és az Európai Unió kapcsolatai rugalmasnak és életerősnek mutatkoztak a válságok és kihívások közepette – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap a kínai parlamenti ülésszak ideje alatt megrendezett éves nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Vang kiemelte: a Peking és Brüsszel által decemberben véglegesített befektetési megállapodás mindkét fél szükségleteit kiszolgálja. Hangsúlyozta: Peking tartani fogja magát a kétoldali tárgyalások során tett ígéreteihez a megállapodást illetőn. Kína együtt kíván működni az Európai Unióval egyebek mellett a gazdasági helyreállás és a klímaváltozás terén, továbbá a nemzetközi kapcsolatok stabilitásának elősegítésében – tette hozzá.

A kétórásra nyúlt eseményen a kínai külügyi tárca vezetője számos, Kína külkapcsolatait, nemzetközi szerepét és belügyeit érintő témáról is szót ejtett.

Az amerikai-kínai kapcsolatokról szólva Vang arra kérte a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzatot, hogy hagyjon fel a Donald Trump korábbi amerikai elnök által Tajvan irányába mutatott támogatás „veszélyes gyakorlatával”. A kínai külügyi tárca vezetője szerint a kérdésben „nincs helye a kompromisszumnak”, „a Tajvani-szoros két oldalának egyesülnie kell, és egyesülni is fog”.

Vang Ji ugyanakkor üdvözölte, hogy az Egyesült Államok visszatért a párizsi klímaegyezménybe, és sürgette, hogy Washington mielőbb térjen vissza az iráni atomalkuhoz is.

A kínai külügyminiszter védelmébe vette a Hongkong választási rendszerének Peking által tervezett reformjait, amelyek egyes megfigyelők szerint a különleges státusú város autonómiájának további aláásását jelentik. A pénteken ismertetett reformtervezet alapján a kormányzót is megválasztó hongkongi bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét. Vang szerint a reformok megvédik Hongkong lakói, valamint a külföldi befektetők érdekeit egyaránt.

Vang Ji vasárnapi sajtótájékoztatóján elutasította azokat a vádakat, miszerint Peking népirtást követ el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület zömében muszlim vallású kisebbségei – elsősorban ujgurok és kazakok – ellen.

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint Hszincsiangban több mint egymillió embert – főként ujgurokat – tartanak akaratuk ellenére átnevelő táborokban. Peking a kezdetektől tagadja a vádat, és azt állítja, hogy a radikalizáció veszélyének kitett emberek számára biztosít szakképzést a területen kialakított központokban. A kínai külügyminiszter a népirtás vádját abszurdnak nevezte, olyan Kína-ellenes erőknek tulajdonítva a felvetést, akiknek a célja Kína fejlődésének aláásása.

A mianmari puccsal kapcsolatos kérdésre válaszolva Vang elmondta: Mianmar szuverenitását és a mianmariak akaratát tiszteletben tartva Kína minden érintett féllel hajlandó egyeztetni annak érdekében, hogy építő szerepet töltsön be a feszültségek enyhítésében. A kínai külügyminiszter ismét hangsúlyozta, hogy Peking nem foglal állást a kialakult helyzettel kapcsolatban, és alaptalannak nevezte azokat a sajtóhíreszteléseket, miszerint Kína részt vett volna a katonai puccs előkészítésében.

A koronavírus elleni oltóanyagok nemzetközi elosztásáról szólva Vang elmondta: Kína ellenzi a „vakcina nacionalizmust”, és minden olyan törekvést, amely politikai kérdést csinálna az oltóanyagokkal kapcsolatos együttműködésből. A kínai külügyminiszter elmondta: Kína összesen 69 fejlődő országnak biztosít ingyenesen oltóanyagokat, és 43 országba exportálja saját fejlesztésű vakcináit.

Címkék#Kína

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!