kdnp

2021.09.22. 16:16

Kitiltották Ukrajnából a kereszténydemokrata Nacsa Lőrincet

A határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból.

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt.

A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van – jelentette ki.

A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára – jelezte Nacsa Lőrinc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!