Ország-világ

2021.06.24. 10:11

Konszenzust teremt és legitimációt ad a kormánynak a nemzeti konzultáció

Brüsszelben is bemutatható, hogy a kormány az emberek akaratának megfelelően cselekszik.

A nemzeti konzultáció intézménye nyomán a kormányzati döntések az emberek akaratával összhangban történnek, illetve az eredményük nemzetközi, uniós színtéren legitimációt nyújt a kormány számára – jelentette ki a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Palóc André azt mondta, a baloldal azért kritizálja a nemzeti konzultáció intézményét, mert a jobboldallal ellentétben a baloldali kormányok nem társadalmi konszenzus mentén hozzák meg a döntéseket. Vagyis előbb hozzák meg a döntést, és utána megpróbálják azt ráerőltetni a társadalomra – fejtette ki az elemző, aki a most induló, 11. nemzeti konzultáció apropóján nyilatkozott a csatornának.

Úgy vélekedett: miközben az elmúlt időszakban sok kormány belebukott a járvány kezelésébe, a magyar kormány éppen a nemzeti konzultációnak köszönhetően sikeresen, a társadalmi konszenzus mentén tudta kezelni a pandémiát.

Rámutatott: emellett a konzultáció fontos következménye, hogy az uniós térben is felhatalmazást ad a kormány számára, hiszen Brüsszelben is bemutatható, hogy a kormány az emberek akaratának megfelelően cselekszik.

A sikerét az is mutatja, hogy mára számos más ország, például az Egyesült Királyság, Franciaország és Írország is alkalmazza ezt az intézményt – mondta Palóc André.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!