hírhedt arcok

2020.09.27. 11:57

Kormánypártok: a baloldalon ugyanaz a Bajnai és Gyurcsány sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot

A két volt kormányfő, a Soros-hálózat és köztük a baloldal ifjúsági szervezete, a Momentum együtt készülődik az országgyűlési választásokra – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: az elmúlt hónapokban az már egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a baloldal vezére, ő mozgatja a szálakat a baloldali pártok feldarabolásában, a baloldal országos és önkormányzati politikájában is. Most pedig kiderült, hogy Bajnai Gordon is visszatér, a Momentum vele készülődik háttérben a választásokra – mondta a kereszténydemokrata politikus.

Úgy fogalmazott, „ez ugyanaz a bagázs, amely egyszer már tönkretette az országot”.

A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt „a baloldal teljesen feladta a nemzeti érdekeket, kiárusította és idegen kezekbe játszotta a nemzeti vagyont, eladósította az országot, és kiszolgáltatta az idegen érdekeknek és külföldi profitnak Magyarországot. Leépítette a magyar gazdaságot, és folyamatos megszorításokkal nehezítette a magyar vállalkozásokat és a magyar családok életét is” – sorolta Nacsa Lőrinc.

A baloldalon most ugyanazok sorakoznak hatalomra éhesen, akik ezt tették az országgal – jelentette ki, hozzátéve: senkinek ne legyen kétsége, hogy újra megtennék, ráadásul most már a bevándorlókat is beengednék az országba, hogy teljesítsék a Soros-tervet, és ezzel végképp feladják Magyarország kultúráját és nemzeti szuverenitását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!