Illegális bevándorlás

2019.02.19. 14:53

Kovács Zoltán: Brüsszel több pénzt akar adni a migráció elősegítőinek

Kedden tárgyal az Európai Parlament egyik szakbizottsága a migrációs alap létrehozásáról.

A kormány szerint Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást, amiről a magyar embereknek tudniuk kell, ezért indítottak újabb tájékoztató kampányt – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán azt mondta,

a migráció támogatását célzó tervek továbbra is ott vannak „a brüsszeli fiókokban”, és olyan döntések születnek a háttérben, amelyek ezek megvalósítását célozzák. Ilyen terv például a nem kormányzati szervezetek (NGO) támogatásának megsokszorozása és az illegális bevándorlást jogszerűvé tevő migrációs alap létrehozása is

- tette hozzá az államtitkár.

Az NGO-k támogatásáról Kovács Zoltán azt mondta, erről már szavazott az Európa Parlament januárban, és ez a terv nem más, mint Soros György 2015 szeptemberében meghirdetett tervének hatodik pontja, amely kimondottan az NGO-k segítségével szeretne „megoldást” találni az migráció kezelésére. A támogatást a jelenlegi háromszorosára, 1,8 milliárd euróra, azaz 570 milliárd forintra akarják emelni – fűzte hozzá.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az elmúlt években a migrációpárti politika és politikusok elfoglalták az európai intézményeket és az NGO-kal kiegészülve mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvalósítsák a migrációt elősegítő terveiket.

Teszik ezt annak ellenére, hogy egyre többen képviselik azt az álláspontot Európában, hogy a migrációt meg kell állítani – jegyezte meg.

Kovács Zoltán szerint az európai intézmények és az NGO-k összetalálkozásának egyik szimbolikus példája az, ahogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke viszonyul ehhez a kérdéshez.

Timmermans találkozott a legtöbbször Soros Györggyel és szorosan tartja a kapcsolatot a migrációt támogató szervezetekkel, pedig neki „a szerződés őreként” arról kellene gondoskodnia, hogy mindenki a jogszabályoknak megfelelően tevékenykedjen, és nem migrációpárti álláspontot kellene képviselnie – jelentette ki az államtitkár.

Kitért arra is, hogy

éppen kedden tárgyal az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) arról, hogyan lehetne létrehozni a migrációs alapot, amely az illegális bevándorlást jogszerűvé és legálissá tenné, valamint a gazdasági bevándorlás csatornáit intézményesítené.

A kormány szerint minden magyarnak joga van tudni, mi zajlik Brüsszelben, különös tekintettel az EP-választásokra, mivel a bevándorlást támogató tervek nem kerültek le a napirendről, és a kormány szerint ezek veszélyeztetik a magyar és európai emberek biztonságát és jövőjét – mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!