Járvány

2020.05.20. 08:38

Kovács Zoltán: megvédték a magyar kormány intézkedéseit

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közösségi oldalán írt arról, hogy a Financial Times olvasói levelében kiálltak a kormány mellett.

A Financial Times olvasói levelében Andreas Stefanovszky védelmébe vette a magyar kormány járványügyi intézkedéseit. A szerző úgy érzi, Orbán Viktor miniszterelnök bármit is tesz, sosem érdemel pozitív főcímet a laptól – írja közösségi oldalán Kovács Zoltán.

  • Stefanovszky szerint nem meglepetés, hogy a miniszterelnök felvetette a veszélyhelyzeti jogok május végi visszaadását, amiről az újság egyik cikkében számolt be, hiszen azok időben és terjedelmükben is limitáltak.
  • Magyarországon a járvány kontroll alatt van, a halálozási ráták alacsonyabbak, mint bárhol Nyugat-Európában.
  • A szerző kérdőre vonta, mi ez a nagy hűhő, hiszen végül az is kiderül, hogy Magyarország mégis egy működő demokrácia.
  • A magyarok többsége szerint a határellenőrzés és a bevándorlás szuverenitásuk fontos része, amit nem adtak át az EU-nak.
  • Saját magunk akarjuk eldönteni, kivel élünk, főleg, ha olyan emberekről van szó, akik gazdasági okokból akarnak belépni és illegálisan utaztak át egy sor úgynevezett „biztonságos„ országon.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!