Egészségügy

2018.12.19. 13:37

Közel félmilliárd forint jut az ápolóképzésben résztvevők támogatására

Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben résztvevő hallgató a kormány döntése alapján – jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balázs Attila

A tárcavezető közölte: a hallgatók a támogatást a 2018/2019-es tanév második, illetve a 2019/2020-as tanév első félévében vehetik igénybe pályázat alapján.

A fejenként és félévenként 320 ezer forintnyi támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásainak átcsoportosítása nyomán nyújtja a hallgatóknak

- tette hozzá a politikus.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ösztöndíjprogramot a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben kialakult szakemberhiány mérséklése, a munkaerő-utánpótlás érdekében indította a tárca.

Az is elhangzott, hogy az ösztöndíj folyósításának feltételeként a hallgatóknak vállalniuk kell, hogy közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál vállalnak munkát a szakképzésük befejezését követően. A pályázati felhívás december 28-án jelenik meg, a jelentkezési határidő pedig 2019 február 5.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!