önállóan képtelenség

2019.08.11. 09:46

Központi segítséget kap több település a viharkárok felszámolására

Összesen 27 településnek, több mint 376 millió forint vis maior támogatást ítélt oda a napokban Pintér Sándor belügyminiszter.

Forrás: MTI

Fotó: Mihádák Zoltán

A legnagyobb forrást, két tételben összesen 72,6 millió forintot a Győr-Moson-Sopron megyei Écs kapja, míg a Vas megyei Hegyháthodász önkormányzatának is több mint 44,2 millió forintot juttat az állam. A Zala megyei Vindornyaszőlős pedig 29 millió forintot kap.

Kercsmár Kálmán, Hegyháthodász polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta, az utóbbi időben többször esett nagyobb mennyiségű csapadék a településen.

„A felhőszakadások miatt megindult a partfal, amely veszélyezteti a közműveket, így a villanyt, a vezetékes vizet, a gázt és a csatornát is. Sőt a lakóházakat is érinti a probléma, mert ha megindulna egy villanyoszlop, akkor az épületek tetejét is magával ránthatná” – fogalmazott. Hozzátette: a vis maior támogatást a partfal megerősítésére kapják.

Pintér Sándor idén már hatszor döntött vis maior támogatásokról, a korábbi öt alkalommal összesen több mint 2,4 milliárd forint segítséget kaptak a bajba jutott önkormányzatok.

Borítókép: illusztráció/Gyalogosok gázolnak a vízben a hirtelen jött felhőszakadás miatt vízzel borított XIX. kerületi Ady Endre úton 2019. május 29-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!