Vita Brüsszellel

2019.05.14. 20:30

Közzétették a babaváró támogatásról szóló egyeztetések összefoglalóját

A kormány nyilvánosságra hozta a babaváró támogatással kapcsolatban az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések összefoglalóját.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ keddi tájékoztatója szerint az egyik összefoglalóból kiderül, hogy a bizottság kitérő választ adott ugyan arra kérdésre, mit tenne, ha a magyar állam változtatások nélkül léptetné hatályba július elsejével a támogatást, de nem tartotta kizártnak, hogy hivatalos vizsgálati eljárást indítson.

A közleményben azt írták, a dokumentumokból világosan látszik: a magyar kormány 2019. február 27-e óta folyamatos tárgyalásokat folytat Brüsszellel annak érdekében, hogy minél hamarabb megkapja az előzetes jóváhagyást a babaváró támogatáshoz, amely a családvédelmi akcióterv keretein belül július elsején indul.

A dokumentumok, köztük tájékoztatók, levelezések, egyeztetések összefoglalói a kormányzati portálon ide kattintva érhetők el.

A közzétett dokumentumok szerint az Európai Bizottság jelezte: nem szeretne jogbiztonságot adó hivatalos határozatot hozni a kérdésben – arra idő hiányában nincs is mód július 1-jéig – , de 80 százalékos kamattámogatás és kezesség (és a költségtérítések alátámasztása) esetén hajlandó lenne úgynevezett comfort lettert (megerősítő levelet) kiadni. Ebben jelezné, hogy a rendelkezésére álló információk alapján úgy véli, az intézkedés nem tartalmaz állami támogatást. A konstrukció átalakítása július 1-jéig azonban kérdéses az időzítés miatt, mivel a 80 százalékos kezességvállalás miatt törvényi és kormányrendeleti szabályozást is módosítani kellene.

A bizottság a közlés szerint felhívta a figyelmet arra: ha határozatban mondaná ki, hogy az intézkedés nem minősül állami támogatásnak, akkor azt abból a szempontból is alaposan meg kellene vizsgálnia, hogy sért-e egyéb uniós szabályt (például a négy szabadság elvét). A comfort letter esetén ezt az aspektust nem vizsgálná, mivel az csak azt mondaná ki, hogy az intézkedés nem tartalmaz állami támogatást. A bizottság azt is jelezte, hogy a comfort letter kiadását a versenypolitikai főigazgatóság magas beosztású vezetője írhatná alá, és ez megnyugtató lehetne a bankoknak is.

A bizottság kitérő választ adott arra kérdésre, hogy mit tenne, ha a magyar állam változtatások nélkül léptetné hatályba július elsejével az intézkedést, de nem tartotta kizártnak, hogy hivatalból vizsgálati eljárást indítson.

Mindenesetre tudatta, hogy esetleges érdekelti panasz esetén köteles lenne eljárni. Ebben az esetben – ha az intézkedést a belső piacot érintő állami támogatásnak minősíti – el kell rendelnie, hogy a támogatást a bankok térítsék vissza. Egy esetleges visszatéríttetést elrendelő határozatból – tekintettel a visszatérítendő összegek nagyságrendjére -akár bankszanálási eljárások és pénzügyi stabilitási problémák is következhetnek – hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A migránskártyákat nem kifogásolták

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára múlt szombaton újságírók előtt nehezményezte, hogy Brüsszel kifogásolta a babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását, noha ugyanezt a migránskártyák esetében nem korlátozta.

Az Európai Bizottság vasárnap azt közölte, hogy nem támadták meg a programot, és nem is vizsgálták azt.

Hollik István kormányszóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján viszont azt mondta, az Európai Bizottság az előzetes egyeztetéseken kifogásolta a babaváró támogatást, és nem hagyta azt jóvá. Hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a kormány mindig egyeztet a testülettel, hiszen bankokat segítő állami támogatásnak minősülhet, ha a folyósítások rajtuk keresztül érkeznek. Az előzetes egyeztetésért az Európai Bizottság versenyjogi főosztálya felelt, alaptalanok tehát azok az állítások, hogy a testület nem kifogásolta a babaváró támogatást – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!