grignetta

2018.02.17. 11:45

Lavina sodorta el az alpesi mentőszolgálat három emberét

Ketten meghaltak, a harmadiknak sikerült túlélnie a hógörgeteget.

Olaszországban lavina sodorta el pénteken az alpesi mentőszolgálat három emberét, ketten meghaltak, a harmadiknak sikerült túlélnie a hógörgeteget – közölték a helyi hatóságok.

A három ember az észak-lombardiai régió 2177 méter magas Grignetta csúcsán járt, amikor lefelé haladva lavina sodorta el őket.

Az eltűntek után helikopterekkel és kutyás járőrökkel kutattak. Miután nyomukra bukkantak, több órába tellett, hogy a két ember testét kiássák a hó alól.

A jelentések szerint a harmadik ember saját erejéből jutott el biztonságos helyre.

Lombardiában az öt fokozatú skálán kettes erősségű lavinaveszély van érvényben, ami mérsékelt veszélyt jelent a helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint.

Idén januárban egy német nőt és 11 éves kislányát sodorta el lavina síelés közben az észak-itáliai Trentino-Alto Adige régióban. Ugyanabban az időben száz turistát kellett kimenekíteni Vallelunga síparadicsomból egy lavinaomlást követően.

Címkék#lavina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!