konstruktív párbeszéd

2018.04.20. 13:44

Lázár János a következő négy évet választókerületének szentelné

A Miniszterelnökséget vezető miniszter legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek képviseletét tartja, és ennek érdekében kész együttműködni politikai ellenfeleivel is.

Budapest, 2018. február 15. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. február 15-én.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Bruzák Noémi

A politikus a Hódmezővásárhelyen és térségében hallgatható Rádió 7 Napraforgó című műsorában pénteken elmondta, a következő négy évet a választókerületének fogja szentelni, hozzátéve: emellé országos politikai feladatot vállalni nagyon nehéz.

Az esetleges kormányzati szerepvállalására vonatkozó kérdésre közölte, 2014-ben a Miniszterelnökség vezetésére kapott felhatalmazást. Mint mondta, ezt a munkát elvégezte, és ebben a formában be is fejezte, ezt szeptemberben már jelezte is a miniszterelnöknek.

Közölte, Orbán Viktor hétfőre kérette magához. Úgy fogalmazott, „a jövőt illetően kettőn áll a vásár”, a miniszterelnök korlátlan felhatalmazással rendelkezik a kormány struktúrájának kialakítására és azok kiválasztására is, akikkel együtt kíván dolgozni.

„A kormányon kívül, sőt Budapesten kívül is van élet” – mondta Lázár János. Hozzátette: az országos politikában, akár az első vonalban is sokan vannak, akik képtelenek voltak ezt tudomásul venni.

A Csongrád megyei 4-es számú, hódmezővásárhelyi és makói központú választókörzetben a szavazatok csaknem 52 százalékát elnyerő politikus hangsúlyozta, helyben az együttműködésre kell törekedni, nem a szembenállásra. Elmondta, már találkozott és konstruktív beszélgetést folytatott két kihívójával a jobbikos Kiss Attilával, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjével, Rója Istvánnal.

A jövő héten egyeztet Algyő független polgármesterével, Molnár Áronnal, akivel az utóbbi időszakban nem mindenben értett egyet, és kész a kapcsolat rendezésére Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármesterrel is. A politikus közölte, ehhez azonban „egy mondatot vár a kampányban elhangzottak okán”. A városnak arra van szüksége, hogy megválasztott képviselői együttműködjenek egymással – hangsúlyozta Lázár János.

Borítókép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Forrás: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!