kistérségek támogatása

2018.04.11. 22:32

Lázár János: az a feladatunk, hogy naggyá tegyük Magyarországot

A politikus szerint a következő négy évben kitüntetett figyelmet kell fordítani azokra a településekre, ahol 50 ezernél kevesebben laknak.

Lázár János szerint az a feladatuk és kötelességük, hogy naggyá tegyék Magyarországot, és „a Fidesz következő négyévi kormányzása legyen az eddigi legjobb”.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a promenad.hu hódmezővásárhelyi hírportálnak adott, szerdán megjelent interjújában közölte, parlamenti képviselőként szívesen részt vesz ebben a munkában.

Az országgyűlési választási kampányról szólva úgy fogalmazott, „az ellenzéki sajtó egyértelműen átvette az ellenzéki pártok szerepét, miután azok kisszerű és kisstílű emberekből állnak, akik kisszerű és kisstílű politikát folytatnak. A sajtó egyébként intelligens munkatársai meg akarták mutatni, hogyan kell politizálni.” Azt javasolta ezen szerkesztőségek újságíróinak és szerkesztőinek: „induljanak el legközelebb a választáson, legyenek jelöltek, próbálják ki, milyen az, amikor nem kényelmes páholyból minősítik a színpadon zajló eseményeket”.

Lázár János hangsúlyozta: helyi és országos szinten is szükség lenne értelmes, konstruktív, jó javaslatokkal előálló, az ország javát szolgáló ellenzékre, amelynek nemcsak a Fideszről van véleménye, hanem az országról is. Véleménye szerint az ellenzék április 8-án története legnagyobb bukását könyvelhette el, amelyből le kell vonniuk a következtetéseket.

A politikus a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi választást követő, az országgyűlési választáshoz kötődő egyéni választókörzeti kampányt eddigi pályafutása legnagyobb csatájának nevezte. Mint mondta, a Fideszen belül és kívül sokan „nem tettek volna egy garast sem” győzelmére. Ugyanakkor fontos számára, hogy Orbán Viktor miniszterelnök végig támogatta, „személyesen is letette mellette a voksát”.

Lázár János Csongrád megye 4. választókerületében 52 százalékkal végzett az első helyen.

Azt mondta, választókerülete minden polgármesterével és testületével leül, megkérdezi, miben tud segíteni, és az ígéreteit be is fogja tartani, ahogyan 2014-2018 között is tette.

A politikus kitért arra, a következő négy évben kitüntetett figyelmet kell fordítani azokra a településekre, ahol 50 ezernél kevesebben laknak. A kisebb településeken élőket évtizedekig magukra hagyták, ők várják és igénylik a segítséget, és bizalmat szavaznak annak, aki segít. Nagyon fontosnak tartja, hogy az ott élő fiatalok, idősek és a közösségek, amelyek meg akarják változtatni a saját életüket, támogatást kapjanak – mondta a miniszter.

Lázár János közölte, Hódmezővásárhely független polgármesterétől, Márki-Zay Pétertől olyan személyes támadások érték, „amelyeken bocsánatkérés vagy elégtétel adása nélkül nehéz túllépni”.

Úgy fogalmazott: „Ma Hódmezővásárhelyt olyan ember irányítja, aki eddig csak szégyent hozott a városra.”

Lázár János véleménye szerint Márki-Zay Péter önjelölt országos politikusként is szégyent hozott a városra. Még meg sem kezdődött a politikai pályafutása, „máris elszenvedte a legsúlyosabb bukást”, amelyet ember el tud szenvedni. „Ahhoz lehet hasonlítani a tevékenységét, amit Károlyi Mihály és a bolsevikok követtek el ebben az országban 1918-ban és 1919-ben. Ez a hazaárulás kategóriájába tartozik” – jelentette ki a miniszter.

„A város jelen pillanatban nincsen vezetve, nem születnek döntések, így az a veszély fenyeget, hogy Hódmezővásárhely süllyedni fog” – közölte, hozzátéve: a kormányzat és a Fidesz feladata, hogy segítsen a városnak, akkor is, ha a polgármester „nem felelősséggel és nem komoly emberhez méltóan vezeti”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!