bűncselekmény

2019.08.20. 16:48

Lelőttek egy buszt hatalmába kerítő túszejtőt Rio de Janeiróban

A látszólag pisztollyal és késsel felfegyverzett férfi azzal fenyegetőzött, hogy a nála lévő benzines kannával felgyújtja a buszt.

Lelőtték kedden Rio de Janeiróban azt a túszejtőt, aki egy buszt kerített hatalmába több tucat utassal a fedélzetén – közölte Wilson Witzel, Rio de Janeiró-i kormányzó.

A G1 helyi hírportál a katonai rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy a biztonsági erők egyik mesterlövésze leterítette a férfit, amikor az rövid időre kiszállt a járműből.

A látszólag pisztollyal és késsel felfegyverzett férfi azzal fenyegetőzött, hogy a nála lévő benzines kannával felgyújtja a buszt. Szemtanúk beszámolói szerint fenyegetésének alátámasztására üzemanyagot öntött ki az utastérben.

A busz 37 utasa sértetlenül átvészelte a közel négy órán át tartó túszdrámát.

Az utasok egyike a Globo TV helyi televíziónak elmondta, hogy az elkövető nem viselkedett agresszívan, sőt nyugodt volt. A közlekedési rendészet egyik szóvivője szintén a Globo TV-nek nyilatkozva közölte, hogy a férfi nem támasztott különösebb követeléseket, de láthatóan pszichológiai problémákkal küszködött.

A rendvédelmi szervek szerint a férfinál játék pisztolyt találtak. Tettének indítékát homály fedi.

A férfi a reggeli órákban kerítette hatalmába a buszt egy forgalmas hídon, amely Rio de Janeirót köti össze Niterói városával.

Sajtójelentések szerint a rendőrség több mint három órán át igyekezett tárgyalásos úton feloldani a helyzetet. Ez idő alatt a férfi hat foglyát szabadon engedte. A hidat a rendőrségi akció idejére a hatóságok lezárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!