brexit-tábor

2018.07.09. 17:45

Lemondott a brit külügyminiszter

Lemondott hétfőn Boris Johnson brit külügyminiszter. Johnson néhány órával a Brexit-ügyi tárca volt vezetője, David Davis lemondása után jelentette be távozását.

Boris Johnson, London egykori polgármestere a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és azután is ezt az irányvonalat képviselte, hogy Theresa May miniszterelnök, a referendum után lemondott David Cameron utódjául kinevezte a külügyi tárca élére.

Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

A javaslatok jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábor látni szeretett volna. Jóllehet az indítványt Johnson is elfogadta, hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint azonban később keresetlen – enyhébb trágárságokat sem nélkülöző – kifejezésekkel illette a dokumentumot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!