veszély

2018.10.02. 22:14

Levélben küldtek mérget a Pentagonba

A ricin rendkívül erős méreg, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga.

Ricint tartalmazó két levél érkezett az amerikai védelmi minisztériumba, a Pentagonba, az egyiknek James Mattis védelmi miniszter, a másiknak John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója a címzettje.

A rendkívül erős mérget tartalmazó levelek hétfőn érkeztek a védelmi minisztériumba, amely azonban csak kedden számolt be róluk. Christopher Sherwood, a Pentagon szóvivője újságíróknak elmondta, hogy hétfő óta a tárcához érkező valamennyi levelet elkülönítették, egyenként vizsgálják át őket. Hozzátette, a levelek a minisztériumhoz érkeztek ugyan, de a postázó nem a főépületben található, ahol a miniszter irodája is van. Mattis egyébként Európában tartózkodik.

Robert Manning ezredes, a minisztérium másik szóvivője közleményben tudatta, hogy a ricines borítékokat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elemzésre elszállította. Közleményt adott ki az FBI is, azonban csupán annyit közölt, hogy vizsgálják a mérget tartalmazó borítékokat.

A ricin rendkívül erős méreg, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. A szervezetbe jutva fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet.

A Fox televízió azt is jelentette, hogy Ted Cruz texasi szenátor houstoni irodájába szintén gyanús fehér port tartalmazó levelek érkeztek, két embert kórházba is vittek. A hatóságok egyelőre nem adtak tájékoztatást a fehér por mibenlétéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!