Bűnügy

2017.11.16. 13:14

Lezártak egy 21 évvel ezelőtti gyilkossági ügyet Bács-Kiskun megyében

A rendőrség lezárta a nyomozást egy 21 évvel ezelőtti, Kiskunfélegyházán történt emberölés ügyében: egy 40 éves román férfi ellen vádemelést javasolnak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. 

1996. szeptember 21-én este Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában ismeretlen tettesek több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit, és arany ékszereket loptak el. A nyomozók a helyszínen olyan nyomokat és tárgyakat rögzítettek, amelyek lehetőséget adtak az elkövetők későbbi azonosítására.

A gyilkosság helyszíne

A technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően 2015-ben azonosították a bűncselekmény egyik gyanúsítottját, egy román állampolgárságú férfit, aki azonban 2007-ben Romániában meghalt. Vele szemben a nyomozást megszüntették.

A másik gyanúsítottat 2017-ben azonosították. Azonban nem lehetett tudni, hol tartózkodik a 40 éves román férfi, ezért ellene európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság idén márciusban. A gyanúsítottat rövid időn belül Spanyolországban el is fogták és májusban Magyarországra szállították.

A férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették, és az 1996-ban történt emberölés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, és az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre.

Fotók: baon.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!