megtelt

2017.10.16. 16:35

Libanon már nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal

Michel Aun libanoni elnök arra kérte a nemzetközi közösség tagjait, hogy segítsék az országban tartózkodó szíriai menekülteket visszatérni háború sújtotta hazájuk „nyugodtabb” területeire.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint azonban az ehhez szükséges feltételek még nem igazán kedvezőek.

A nemzetközi küldötteknek a libanoni elnök elmondta, hogy szeretné kidolgozni annak a módszereit, hogy a menekültek biztonságosan hazatérhessenek a szomszédos országba, és nem áll szándékában, hogy erővel kényszerítse a hazatérését azoknak, akikre otthon (Szíriában) üldöztetés várna.

A libanoni elnök szerint e menekültválság megoldása a nemzetközi közösségnek is érdekében áll amiatt, hogy a Libanonban meglévő politikai, gazdasági és szociális problémák megoldása ne csússzon ki a központi irányítás „kezei közül”.

A szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta mintegy másfél millió szíriai menekült el hazájából – egyebek között – a szomszédos Libanonba. A szíriai menekültek száma Libanonban az összlakosság mintegy negyedét teszi ki.

Megfigyelők szerint a menekültek hosszú távú jelenléte azért is különösen érzékeny pont Libanon számára, mert sokan attól tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása felboríthatja az ország vallási megoszlását, különösen a síita muszlimok és a keresztények „rovására”.

A menekültek kapcsán megszólalt Szaad al-Haríri libanoni kormányfő is, aki azt mondta: nem lehetséges, hogy valakit erővel kényszerítsenek arra, hogy visszatérjen Szíriába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!