Járvány

2020.04.07. 13:56

Magukban emlékeztek a ruandaiak az 1994-es népirtásra

A kór terjedésének lassítása érdekében az országban idén nem tartják meg a gyásznap többi, hagyományos programját sem.

Ruanda továbbra sem felejti el a halottait, és vigasztalja az élőket, csupán a gyász formája változott – jelentette ki kedden, az 1994-es ruandai népirtásról való megemlékezés napján Paul Kagame ruandai elnök, aki idén – az új típusú koronavírus-járvány következtében elrendelt kijárási tilalom miatt – meghívott emlékezők nélkül gyújtotta meg az emlékezés lángját.

Az eseményt az ország állami médiája élőben közvetítette.

A kór terjedésének lassítása érdekében az országban idén nem tartják meg a gyásznap többi, hagyományos programját sem: lemondták az úgynevezett emlékezés menetét és a fővárosi stadionban szokásos gyertyagyújtást is.

A közép-afrikai Ruandában 1994 áprilisa és júliusa között az ENSZ adatai szerint több mint 800 ezer embert gyilkoltak meg. A hutu többség tervszerűen gyilkolta le a tuszi kisebbséget és a védelmükre kelő hutukat, kiirtva a tuszi lakosság mintegy 70 százalékát. Az ürügy az akkori elnök, a hutu népcsoporthoz tartozó Juvénal Habyarimana repülőgépének lelövése volt, bár azóta sem derült ki, hogy ki vagy kik követték el a merényletet. A tuszik elleni gyűlöletkeltés azonban már hónapokkal korábban folyamatos volt az országban.

Ruandában 105 regisztrált koronavírus-fertőzött van. Az országban március 21-én rendeltek el kéthetes kijárási tilalmat, amelyet a múlt héten a kormány április 19-ig meghosszabbított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!