Ország-világ

2020.09.10. 17:48

Manipulálta az augusztusi Soros-nagyinterjút a Népszava

A brit Prospect Magazine augusztus 29-én megjelent Soros interjúját a Népszava augusztus 12-i születésnapi írásával összevetve könnyen megállapíthatjuk, hogy a két cikk szerzője egy és ugyanaz, bizonyos Mario Platero, a kérdések és válaszok pedig szinte teljesen fedik egymást. Vannak azonban fontos, ám kihagyott vagy átírt részletek.

Egy brit lap interjúját vette át a magyar baloldali napilap, de néhány fontos információ „kimaradt” a magyar változatból – írja a Tűzfalcsoport cikke alapján a Magyar Nemzet.

  • Kimaradt a magyar nyelvű változatban rögtön az első kérdésre adott válaszból, hogy Soros a koronavírus-járvány okozta helyzetet úgy látja, mint „forradalmi pillanat, amikor a normális helyzethez képest sokkal több a lehetőség” és „ami normál esetben nem elképzelhető, nemcsak lehetségessé válik, hanem meg is történik”. Jól látható módon Soros számára a válság olyan, mint halnak a víz. Nem véletlen, hogy oly sokszor áll válságok és utcai forradalmak kirobbantása vagy finanszírozása mögött a spekuláns, hiszen szeret zavarosban halászni. Soros a világjárványban, több százezer ember halálában, megélhetésük elvesztésében nem a tragédiát, hanem a lehetőséget látja.
  • Az EU belső ellenségeiről szólva Orbán és Kaczynski jelenti Soros szerint a legfőbb problémát, ők ugyanis a magyar fordítás szerint „elfoglalták az államot”, de az angol eredetiben szereplő kifejezés inkább annak felel meg, hogy „erővel megszerezték a kormányzást”. A magyar változat tehát némileg finomít Soros kijelentésén, akinek a demokráciafelfogásába ezek szerint nem fér bele a négyévente tartott demokratikus, titkos, általános és egyenlő választás, az emberek akarata.
  • Az örökjáradék-kötvényekről tett nyilatkozatát a Népszava megint csak árnyalta, hiszen náluk az szerepel, hogy továbbra is hisz benne, az angol interjúban azonban azt mondja, hogy továbbra sem adta fel ezt a tervét. Ugye, érezhető a különbség? Utóbbi inkább azt érezteti, hogy a jövőben is aktívan tenni fog azért, hogy ez a terve megvalósuljon.
  • A németek és Merkel kvázi tehetetlenségének (az örökjáradék-kötvényekkel kapcsolatban) egyik okaként felrója az angol verzióban azt is, hogy májusban a német Alkotmánybíróság a közös hitelfelvételt elutasító döntést hozott, ami Soros szerint ellentétes az Európai Unió Bíróságának gyakorlatával. Nyilván szerinte így van, mert ő a nemzetállami intézményeket az uniós szervek teljes alárendeltjének tekinti, semmibe véve a tagállami alkotmányokat.
  • Az egyik legnagyobb önvallomás, ami szintén csak az angol interjúban jelent meg, hogy Soros szerint ő már nem piaci szereplő, visszavonulásra kényszerült, mióta a könyve szinte kötelező irodalommá vált a gazdasági életben. Milyen szerény. Akkor miért vett egy évvel a koronavírus-járvány kitörése előtt jelentős értékben részvényeket egy spanyol gyógyszergyárban?
  • Senkit se tévesszen meg egy 90 éves öregember törékeny kinézete és hátralevő éveinek csökkenő száma. Egy egész hálózat áll mögötte, és az alapítványánál a fiai már átvették a stafétabotot – hívja fel a figyelmet végül a Tűzfalcsoport.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!