halmozódó problémák

2020.08.10. 11:21

Már a bejrúti robbanás előtt súlyos gondok gyötörték Libanont

A jelzések szerint már tavaly is nagy gondok voltak Libanonban: jelentősen nőtt a megélhetés költsége, elszállt az infláció és a munkanélküliség mértéke is – mondta Kordos Szabolcs, az UNICEF Magyarország kommunikációs szakértője hétfő reggel az M1-en.

A szakértő elmondta, Libanonban tavaly 169 százalékkal emelkedtek a megélhetés költségei, vagyis az alapélelmiszerek és a lakhatás ára. Ezzel párhuzamosan 33 százalék körül alakult a munkanélküliség, miközben állandó áramkimaradások voltak.

Ezt a helyzetet csak súlyosbította a koronavírus-járvány és a keddi robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe

- mondta.

Hozzátette, a becslések szerint legalább 300 ezer ember veszítette el otthonát a robbanásban. Közülük legalább 80-100 ezer a gyermek, ráadásul nagyon sokan elveszítették a kapcsolatot a családjukkal, vagyis egyedül bolyonganak a városban, próbálnak túlélni.

Kordos Szabolcs szerint most a legfontosabb, hogy élelmiszert biztosítsanak a katasztrófát túlélő gyermekeknek és újjászervezzék az egészségügyi ellátást. Hozzáfűzte, beszámolók szerint tizenkét olyan kórházat ért súlyos kár, ahol újszülötteket vagy várandós anyákat kezeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!