Fotó: Kovács Tamás / MTI

Már korábban is bizonyított Lakatos Tibor

Az operatív törzs ügyeletvezetője a hét évvel ezelőtti márciusi havazásnál, és a 2013-as dunai árvíznél is bebizonyította, hogy egy vészhelyzet elhárításánál rendkívül fontos, miként irányítják a mentési munkálatokat, az azokban részt vevő szakembereket.

Lakatos Tibor rendőr ezredest az eredmény, a vészhelyzet elhárításának sikere motiválja. Ha baj van, minden más dolog hátrébb kerül nála a fontossági sorrendben – mutatja be a Magyar Nemzet az operatív törzs ügyeletvezetőjét.

Negyvenkilencedik születésnapját nem ünnepelte meg; azon a napon, március 17-én a veszélyhelyzeti korlátozások elrendelésével kapcsolatos intézkedések fontosabbak voltak mindennél Lakatos Tibor rendőr ezredesnek. A koronavírus-járvány miatt létrehozott operatív törzs ügyeleti központjának vezetője huszonnégy éve szolgál rendőrként.

Szombathelyen kezdte, nyomozóként, a magyar–szlovén–osztrák vasúti határ közelében vagonokat fosztogató, gázolajat, vasúti jelzőberendezések kábelkötegeit ellopó tolvajok nagy bánatára. A sikeres rendőrre a vezetők is felfigyeltek, 2013-ban már az Országos Rendőr-főkapitányságon dolgozott, ahol most a Rendészeti Főigazgatóság közrendvédelmi főosztályának vezetője. Egyből a mély vízbe, pontosabban a nagy hóba került. Első budapesti munkanapjainak egyikén jelentették be 2013. március 13-án a hatalmas havazás miatti veszélyhelyzetet.

Már ekkor is a mentési munkálatokat irányító rendőri törzsben dolgozott, és figyelt munkatársaival az olyan fehér foltokra, amelyek egy ilyen helyzet megoldásánál hátráltathatják, késleltethetik ezt a tevékenységet – mondta el a Magyar Nemzetnek Lakatos ezredes.

Fontosnak tartotta, hogy a tapasztalatokat pár hónap múlva felhasználhatták, elkezdték fejleszteni azt az informatikai alkalmazást, ami jóval hatékonyabbá tette munkát. Azelőtt nehézkesebben ment az adatok összevetése, a jelentések kiértékelése, táblázatok elemzése. Egy számítógépes rendszerrel pillanatok alatt láthatták, hol, mi történik, kell-e még oda ember, vagy éppenséggel elvonható valahonnan az állomány egy része oda, ahol komolyabb a gond.

Az ORFK épületében két emelettel a felszín alatt ma is működik az operatív törzs ügyeleti központja. Más rendőri művelet esetén akár negyven rendőr dolgozik itt, a tömegrendezvények – nemzeti ünnepek, százezreket megmozgató események – biztosítását is innen felügyelik. Vészhelyzetben, veszélyhelyzetben a rendőrnek azonnal reagálnia kell az eseményekre, berohan tűzbe-vízbe, hogy életet mentsen. A rendőrség alapvető feladata azonban egy helyzet rendészeti biztosítása, a mentési munkálatok hátterének, lezárásainak, kiürítéseinek, tereléseinek végrehajtása, a lezárt területek őrzése.

„A 2013-as árvíz idején – már az új alapokon – azonnal tudtak reagálni arra, hogy merre kell utat biztosítani, hova kell vinni a lakhelyeiket elhagyni kényszerülő polgárokat. A rendőrök remekül megoldották ezt a nagyon fontos logisztikai problémát, amikor a legnagyobb volt a baj, Győrújbarátnál az útelzáró egységek is térdig gázoltak a vízben és pakolták a homokzsákokat. A törzs ismeri a humán tartalékokat is, ha kell az ország bármely pontján riadóztathatja a pihenő állományt. A migrációs válság tetőzésekor, 2015 szeptemberében is nagyon fontos volt a központi irányítás. A műszaki határzár felállítása után az illegális bevándorlás a magyar–szerb határszakaszról áttorlódott a magyar–horvát szakaszra, órák alatt ide kellett irányítani ezer rendőrt. A gyors reagálás mellett a legfontosabb feladat a koordináció, az együttműködés, a migrációs nyomásnál a bűnügyi felderítéstől egészen a menekültek elutaztatását követő takarításig mindent az akkori központi operatív törzs irányított, egyeztetve a feladatban részt vevő honvédekkel, katasztrófavédelmi egységekkel, mentőkkel, vasutasokkal, terrorelhárítókkal, idegenrendészeti hatóságokkal” – mutatott rá az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

Mint mondta, a koronavírus-fertőzés miatt elrendelt veszélyhelyzetben a helytállás egyik alappillére szintén a megfelelő együttműködés, a percre pontos adatszolgáltatás, elemzés volt. Akadtak nehézségek, hiszen a fertőzésveszély elhárításában részt vevő szervezetek szemlélete, gondolkodásmódja, végrehajtási eljárása teljesen más, az egészségügy másképpen működik, mint a rendőrség-honvédség parancsuralmi rendszere. Az egységes, közös hang megtalálása elengedhetetlen egy ilyen helyzetben – elemezte a helyzetet az ezredes. Időt kell szánni arra, hogy megtanulják egymás nyelvét, a merőben különböző alapelveket. A rendőrnek meg kellett tanulnia, hogy ami neki csak egy darab kórházi ágy matraccal és négy lábbal, az az egészségügyben dogozónak egy külön kis infrastruktúra – finanszírozással, orvossal-ápolóval, ügyeleti szolgálattal, lélegeztetőgéppel. A járványügyi szakembereknek új volt, hogy a rendőrség a fertőzöttek kontaktuskutatásában gyors és precíz, rövid idő alatt meg tudja találni, hogy kik lehetnek veszélyeztetettek egy beteg kapcsolatrendszere alapján, azok éppen hol tartózkodnak, hogyan tudják kezelni ellenőrzésüket, megakadályozva a vírus továbbterjedését.

„Sajnos még mindig keveset tudunk erről a vírusról, nem tudja még senki a világon, hogyan mutálódhat, az ismeretlen ellenség ellen a legnehezebb a harc” – fejtette ki Lakatos Tibor.

„A polgárok visszajelzésein is látszik, az első menetet megnyerte az ország. Az operatív törzs egy bizonyos népszerűséget is hozott, ráköszönnek az utcán, megköszönve a munkát” – fejezte be gondolatait a főtiszt.

A róla készült vicceket, animációkat sem tartotta bántónak. Mosolygott, amikor egy valóban rá hasonlító rajzfilmfigurához, Bart Simpsonhoz hasonlították.

Borítókép: Lakatos Tibor ezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője eligazítást tart a járványügyi bevetési egységnek, mellette Müller Cecília országos tisztifőorvos a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában, a XIII. kerületi Teve utcában 2020. június 15-én

Dosszié

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
rekord
Most már tudjuk, kinek van a legtöbb Eminem-tetoválása a világon
várják a magyarázatot / 1 perce
Indoklás nélkül letiltotta a magyar kormány hivatalos fiókját a Twitter
Mindez annak tükrében rendkívül érdekes, hogy az Európai Bizottság épp a mai nap fogja publikálni első jogállamisági jelentését.
Gyász
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.” Juhász Gyula Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEGYI ISTVÁNNÉ (született: Palágyi Ilona) 2020. szeptember 20-án, életének 86. évében csendben megpihent. Hamvasztás utáni végső búcsút veszünk tőle 2020. október 9-én 11.30 órakor, a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki együttérzésükért. A gyászoló család
„Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét” (Arany János) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy DR. KECZE LÁSZLÓ ENDRE a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola volt docense, egykori főigazgató-helyettese dolgos életének 80. évében 2020. szeptember 9-én csendesen elhunyt. Drága halottunkat kívánsága szerint, hamvasztás után szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS LÁSZLÓNÉ (Született: Tolmács Ida Rozália) (volt jászkiséri lakos) életének 63. évében, 2020. szeptember 16-án elhunyt. "Hirtelen halálod nagy fájdalmat okozott, de jóságod és szereteted szívünkben örökké élni fog." Hamvaitól szűk családi körben búcsúzunk. Férje és a gyászoló család Szolnok
EMLÉKEZÉS IFJ. MAJZIK JENŐ Jenci (1976-2014) halálának 6. évfordulóján. Már 6 éve nélküled jön el a tavasz, nyár, ősz és tél, de nélküled semmit sem ér. Csak az idő és vele az élet múlik. Elvesztésed feledni nem lehet, szívünkben örök a fájdalom és a szeretet. Örökké szerető szüleid, testvéred, keresztlányod
„Angyalaid vezessenek tovább az utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARJAY KÁROLYNÉ (Született: Turcsányi Judit) életének 67. évében türelemmel viselt súlyos betegség után csöndben távozott közülünk. Drága szerettünk búcsúztatása 2020. szeptember 30-án, szerdán 15.00 órakor a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából lesz, római katolikus szertartás szerint. Kérjük, hogy a megjelentek együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÁLKERTI ZOLTÁN (Luca) életének 54. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. szeptember 30-án 10.00 órakor Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében lesz. (Szolnok, Kőrösi út 1-3) Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk GAZDAG JÁNOSNÉ (született: Vitóris Terézia) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. BOROS BALÁZSNÉ (Papp Klára) életének 69. évében elhunyt. Temetését szűk családi körben tartjuk.
EMLÉKEZÜNK ÖZV. NAGY LÁSZLÓNÉ (született: Donkó Piroska) halálának 7. évfordulójára. ,,A szívtelen időt megfordítanám, hogy újra nálam legyél.'' Soha el nem múló szeretettel gondol rád lányod: Pintyő, unokáid: Bea és Csaba
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, drága jó Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Bátyám ROCKENBAUER LÁSZLÓ 2020. szeptember 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatására 2020. szeptember 25-én (Pénteken) 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család nevében felesége Rockenbauerné Lendvai Ágnes
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA Ma 21 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Fájó szívvel emlékezünk SZŰCS BALÁZS (anyja neve: Kollár Franciska) halálának 19. évfordulójára. "Telnek a napok, a hetek, a hónapok, hiányzik valaki, aki örökre itt hagyott. Az élet csendesen megy tovább fájó emléked elkísér egy életen át." Szerető felesége, lánya, veje, menye és unokái Tiszaföldvár
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk, Nagyapánk, Sógorunk ID. FARKAS KÁROLY életének 78. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 24-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Szeretett halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GAZDAG JÁNOSNÉ (született: Vitóris Terézia) 95 éves korában, 2020. szeptember 15-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 9.45 órakor lesz a besenyszögi fenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ULVICKI MIHÁLY 35. életévében tragikus hirtelenséggel 2020. szeptember 9-én elhunyt. Szerettünktől 2020. szeptember 21-én 14.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN (Szimat) ny. törzszászlós 2020. szeptember 5-én, éltének 81. évében elhunyt. Drága szerettünktől 2020. szeptember 22-én 13.00 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában, katonai tiszteletadással
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUPECZKI KÁROLYNÉ (született: Kiss Irén) életének 69. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZMELÓ LAJOS a VCSM volt dolgozója, 67 éves korában csendben megpihent. Szeretett halottunktól a rákóczifalvai temetőben veszünk búcsút 2020. szeptember 21-én 11.00 órakor. Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy PINKÓCZI SÁNDORNÉ született Feith Julianna a család Mamija 79 éves korában, 2020. szeptember 11-én örökre megpihent. Végső búcsút veszünk tőle 2020. szeptember 18-án (Pénteken) 13.00 órakor a jászkarajenői köztemetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki együttérzésükért. A gyászoló család
ÍGY ALAKUL A JÁRVÁNYHELYZET / 22 perce
Kövesse nálunk élőben az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóját!
elsőfokú ítélet / 36 perce
Négy évet kapott a Dózsa György úti gázoló, soha többet nem vezethet
Vízilabda / 41 perce
A cél: „Ne a Fradi örüljön, hanem a mi csapatunk!”
Varga Csaba
Egy géniusz diadala / 49 perce
Megnyitották a Munkácsy Múzeum új állandó tárlatát
LABDARÚGÁS / 49 perce
Rangadót pótolnak Karcagon
Varga Balázs
Labdarúgás / 1 órája
Nem hibázott a Papírforma legénysége
Varga Csaba