Kettős élet

2021.11.29. 06:30

Még a párttagok sem tudtak Jakab Péter botrányos ügyeiről

Még a párton belül is hallgatott Jakab Péter és Molnár Enikő a XI. kerületi lakás funkciójáról és a kettejük viszonyát boncolgató hírekről – mondta az etikai eljárás kezdeményezésének okairól Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő. Az egykori jobbikos politikus megerősítette azt is, hogy a pártelnök kabinetfőnöke óriási informális befolyást szerzett, így több jobbikos megelégelte a személyét.

Még a párttagok sem tudtak arról a Csóka utcai lakásról, amelyet a Bors beszámolói szerint a párt bérel Jakab Péternek és Molnár Enikőnek – mondta a Magyar Nemzetnek Szabó Balázs, a Jobbik újpesti alapszervezetének egykori tagja, aki Veres András újpesti tagtársával együtt etikai eljárást kezdeményezett a Jakab Péter–Molnár Enikő-ügyben még november 24-én.

A bulvárlap által közzétett, az eljárást megindító dokumentum szerint a pártban már hónapok óta, ha nem egy éve terjed az a szóbeszéd, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke szexuális és élettársi kapcsolatot tart fenn ebben a XI. kerületi lakásban.

A beadványban a két politikus egyrészt magyarázatot vár Jakab Péter Molnár Enikővel folytatott állítólagos viszonyáról, másrészt arról, hogy kinek a tulajdonában van és milyen funkciót tölt be a párt életében az előbb említett Csóka utcai lakás.

– Az etikai eljárást azután kezdeményeztük, hogy ezeket a híreket Jakab Péter nem kommunikálta a párton belül, és Molnár Enikő is elérhetetlennek bizonyult, amikor ezeket a kérdéseket szerettük volna feltenni neki – jelezte Szabó Balázs.

Szabó megerősítette azokat az információkat is, amelyek szerint a párton belül hatalmas a felháborodás Molnár Enikővel kapcsolatban, akit a párt nem választott meg semmilyen pozícióra, ennek ellenére magát önkéntes főtitkárnak nevezi a Jobbikban, és rendkívül arrogáns módon bánik a párt tisztségviselőivel, vidéki alapszervezeti vezetőivel, önkormányzati képviselőivel. Molnár Enikő kezében nagy hatalom és informális befolyás halmozódott fel az elmúlt másfél évben: élet-halál ura lett a szervezeten belül, többeket kirúgatott a pártból, vagyis gátlástalan módon visszaélt azzal a bizalmi pozícióval, amit Jakab Pétertől kapott.

Szabó Balázs hangsúlyozta: igazak azok a hírek, hogy van egy olyan, a felső vezetést is érintő jobbikos kör, amely Jakab Péter elmozdításán fáradozik – különösen az előválasztáson elszenvedett kudarc óta.

– Bár hivatalos tájékoztatás még nem született az ügyben, az etikai vizsgálatra vonatkozó beadványt minden bizonnyal le fogják söpörni az asztalról – tette hozzá az egykori jobbikos képviselő. Szabó Balázs sejtése nem alaptalan: Staudt Gábor, a párt etikai bizottságának az elnöke ugyanis azt állította a Telexnek, hogy az etikai eljárást nem fogja lefolytatni a párt.

A Jobbik azzal magyarázta az ügy lesöprését, hogy „etikai beadvánnyal csak a párt tagjai élhetnek, és Veres Andrástól nem kapott a formai szabályoknak megfelelő beadványt az Országos Etikai és Fegyelmi Bizottság, ezért további teendője a bizottságnak nincsen az ügyben”.

Mint ismert, a Bors korábban azt állította: a Jobbik elnöke bement egy lakásba, majd kijött egy, a lap által a szeretőjeként emlegetett nővel. A lapban közzétett képeken Jakab Péter, valamint kabinetfőnöke, Molnár Enikő szerepel. A Bors egy másik írásban már arról számolt be, hogy Jakab kocsija hónapok óta a Jobbik kabinetfőnökének Csóka utcai lakása előtt áll, a bulvárlap szerint a pártelnök régóta bujkál ebben a XI. kerületi ingatlanban. Molnár Enikő a lapnak adott válaszában nem tagadta, hogy övé az ingatlan, de azt állította, hogy ezt irodaként használják. Jakab Péter tagadta a szexuális és élettársi viszonyt, majd perrel fenyegette meg a bulvárlapot.

Borítókép: Jakab Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában