Versenyképességi tükör

2020.11.29. 07:54

Megedzette a koronavírus-járvány a munkaerőpiacot

Érdemben nő a versenyképességünk a családtámogatások, a járulékcsökkentés és az általánossá váló távmunka miatt.

Forrás: Shutterstock

Sokkal erőteljesebben járul hozzá Magyarország versenyképességéhez a munkaerőpiac szabályozása, mint tavaly. Ez részben a járvány miatt hozott intézkedéseknek köszönhető, részben pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességet növelő javaslatcsomagjában foglaltak megvalósításával magyarázható – írja a Magyar Nemzet.

A jegybank friss, Versenyképességi tükör című kiadványa azt vizsgálja, hogy egy év alatt milyen intézkedések valósultak meg abból a háromszázharminc pontból, amelyek az MNB szerint érdemi versenyképesség-növekedést jelentenek az országnak.

A munkaerőpiacot érintő javaslatok megvalósítása egy év alatt negyedével emelkedett, negyven százalékuknál pedig folyamatban vannak a reformok.

A legnagyobb előrelépés a munkát terhelő közterhek csökkentését, a külföldön élők hazavonzását és a képzési rendszer területeit érinti.

A munkát terhelő közterhek csökkentése a szociális hozzájárulási adó további mérséklésével folytatódott – emlékeztetett a jegybank. A külföldön élők hazavonzását segítheti a családtámogatási elemek feltételeinek könnyítése, valamint a béremelések az egészségügyben és az oktatásban.

A felnőttképzésben jelentős eredményeket hozhat az OKJ-rendszer átalakítása és az idősebb korosztályok készségeinek fejlesztésére tett erőfeszítések, valamint a vállalkozói hajlandóság növelése.

A nyugdíj melletti munkavégzés kedvezőbbé vált az idén, valamint a közmunkáért kapott bér és a minimálbér közti különbség is tovább nőtt, ami hozzájárul a munkaerő-tartalék felszabadításához.

A járvány kezeléséhez kapcsolódó intézkedések is hozzájárulnak a versenyképességhez.

A jegybank szakértői kiemelték ezek közül a rugalmas távmunka lehetőségét, a fiatalok és az alacsony végzettségűek elhelyezkedését segítő munkahelyteremtési bértámogatást, valamint a munkahelyvédelmi lépéseket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!