Ország-világ

2021.02.16. 12:12

Megérkezett az első adag kínai vakcina Magyarországra (fotó)

Nemrég szállt le Ferihegyen az oltóanyagot szállító repülőgép, fedélzetén 550 ezer kínai oltóanyaggal.

Budapest, 2021. február 16. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által vásárolt Airbus 330 típusú teherszállító repülõgép a kínai Sinopharm vakcina elsõ szállítmányával a fedélzetén a Liszt Ferenc-repülõtéren 2021. február 16-án. Az elsõ szállítmányban 550 ezer vakcina érkezett

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Facebook-oldalára töltötte fel azt a képet, amin az látható, hogy visszatért Budapestre Kínából az a repülőgép, amely hétfőn indult el a vakcináért.

A kínai Sinopharm cégtől egyébként a szerződésben vállaltnál korábban és több vakcinát, 550 ezer darabot szállítanak az első körben Magyarországra

– derült ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi videójából.

A miniszter emlékeztetett: február végéig félmillió vakcinát vártak, ehhez képest a hónap közepén 550 ezer érkezik.

A kínai Sinopharm vakcina első szállítmánya a repülőgép fedélzetén a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. február 16-án
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!