eljárás indult

2019.07.14. 09:00

Mégis letartóztatta a horvát rendőrség a balesetet okozó BMW sofőrjét

A rendőrség a 35 éves horvát állampolgárt a balesetet követően előbb őrizetbe vette, majd később elengedte.

Mégis letartóztatta a horvát rendőrség szombaton késő este annak a BMW-nek a sofőrjét, aki három napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek – írta a Jutarnji List című horvát napilap a zágrábi rendőrség közleményére hivatkozva.

A férfi ellen büntető eljárás indult. A hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére vártak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, állt-e kábítószer hatása alatt.

Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban.

Várták továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat.

Az újság azt is tudni véli, hogy

az őrizetbe vett horvát férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a baleset előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték.

A napilapnak a balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon. Az anyukának bár súlyosak a sérülései, stabil az állapota. Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges komában tartották, de már ő is jobban van.

Mint kiderült, a magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.

A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor – a közzétett felvételek szerint – fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!