Vallás

2017.08.04. 16:15

Megkezdődött a magyar baptisták világtalálkozója Debrecenben

Megkezdődött a magyar baptisták 4. világtalálkozója pénteken Debrecenben, a háromnapos eseményre mintegy tízezer résztvevőt várnak.

Debrecen, 2017. augusztus 4. Paul Msiza, a Baptista Világszövetség dél-afrikai elnöke a Magyar baptisták IV. világtalálkozójáról tartott debreceni sajtótájékoztatón 2017.augusztus 4-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Paul Msiza, a Baptista Világszövetség (BVSZ) elnöke a debreceni Sport Hotelben tartott sajtótájékoztatón egy nagy családhoz hasonlította a baptista közösséget, amelynek a világ 125 országában több mint 100 millió híve van. Elmondta, hogy a világszövetséget a protestáns közösség részeként 1905-ben alapították. „Jézus Krisztus egyháza vagyunk” – tette hozzá. A baptisták egysége átível korokon, történelmen, kultúrákon és hitvallásokon – jellemezte szervezetét Paul Msiza, hozzátéve:

„Isten az, aki összehozott minket Jézus Krisztuson keresztül.”

Az elnök a missziós munkát, az evangelizációra való lelkesítést, Isten dicsőítését és az egység elősegítését nevezte a BVSZ-ben folyó munka legfontosabb hangsúlyainak. Paul Msiza végezetül kiemelte: örömmel csatlakoznak a magyar keresztények közösségéhez, akik a reformáció 500. évfordulóját ünneplik.

Gergely István, a Magyar Baptisták Világszövetségének (Mabavisz) alelnöke fontos évfordulónak nevezte az idei évet abból a szempontból is, hogy 20 évvel ezelőtt, 1997. május 15-én alakult meg a magyar szervezet.

Papp János, a Mabavisz elnöke hozzátette: a debreceni világtalálkozó mottója – „Valami új született” – jegyében csomaggal ajándékozzák meg a városban a héten született gyermekek szüleit. Az elnök a debrecenieket is meghívta a találkozó szombat esti nyilvános istentiszteletére a helyi Főnix csarnokba, ahol Paul Msiza hirdet igét.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere arra emlékeztetett, hogy Debrecenben 125 éve van baptista gyülekezet, amelynek példaadó a várossal való együttműködése az oktatás és a szociális ellátás terén.

Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa a magyar kormány és az emlékbizottság nevében köszöntötte a világtalálkozó részvevőit. Kiemelte:

„A megújulást, a megerősödést nem mi magunk produkáljuk, például ilyen találkozók megrendezésével, hanem mindig Isten adja nekünk.”

Az ilyen találkozók azért vannak, hogy „be tudjuk fogadni Isten ajándékkosarát” – tette hozzá. Az emlékbizottság fontos célja, hogy megpróbálja a templomok falain kívül is bemutatni, milyen gazdag öröksége van a reformációnak – hangsúlyozta. „Küldetésünk, hogy egymás kezét megfogva vigyük e stabil értékekre szomjazó világba közös értékeinket” – mondta Hafenscher Károly.

Köszöntötte a baptista világtalálkozót Fekete Károly tiszántúli református püspök és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi katolikus püspök is.

(Borítóképünkön Paul Msiza, a Baptista Világszövetség dél-afrikai elnöke a debreceni sajtótájékoztatón. MTI-fotó: Czeglédi Zsolt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!