Finnországi merénylet

2017.08.21. 12:47

A rendőrség nem zárja ki az összefüggést a barcelonai terrortámadással

A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.

Hétfői közlés szerint a gyanú alapja az, hogy Turkuban és Spanyolországban egyaránt marokkói a fő gyanúsított, csakúgy mint mindkettejük feltételezett cinkosainak többsége.

A turkui fő gyanúsított 18 éves, neve Abderrahmán Meska. Két nőt halálra sebzett késével, további nyolc embert – hat nőt és két férfit – pedig megsebesített. Nevét hétfőn délelőtt hozták nyilvánosságra. A rendőrség a késeléses támadás további négy, ugyancsak marokkói gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kérte a bíróságtól. Hogy az utóbbiaknak milyen szerepük lehetett a támadásban, nem közölték. Életkoruk 18 és 28 év között van.

Időközben nyilvánosságra hozták a Turkuban halálra késelt két nő életkorát: egyikük 31 éves volt, a másik 68 esztendős.

Meska 2016 elején érkezett Finnországba. Előzőleg Németországban volt pár hétig, de ott nem nyújtott be menedékkérelmet, mint ahogy Finnországban tette. Kérelmét a hatóság elutasította.

A finn hírszerzés hétfőn felfedte, hogy az év elején olyan információt kapott, miszerint Meska radikalizálódott és érdeklődik szélsőséges eszmék iránt. Konkrét támadási tervekről azonban nem értesült a hírszerzés, ezért nem sorolta a legfontosabb ügyek közé Meskát, aki nem került fel a „terrorelhárítási célszemélyek” mintegy 350 fős finn listájára sem. A lajstromban szereplőket a hírszerzés figyeli.

A múlt csütörtöki barcelonai tömeggázolásos merénylet feltételezett elkövetője a 22 éves marokkói születésű Junesz Abujakub, akit hétfő kora esti – hivatalosan meg nem erősített – hírek szerint a katalán rendőrség agyonlőtt. Abujakub négy feltételezett és letartóztatott cinkosa közül három marokkói.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!