agyonlőtték az önkénteseket

2017.08.12. 19:09

Megölték egy ellenzéki mentőszervezet hét munkatársát a szíriai Idlíb tartományban

Ismeretlen fegyveresek szombatra virradóra megölték a szíriai lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet hét munkatársát az északnyugat-szíriai Idlíb tartománybeli Szármin településén.

A mentőszervezet honlapján közzé tett információ szerint a támadók a fehérsisakosok egyik helyi központján ütöttek rajta, s két kisbuszt, rádiókat és a fehérsisakosok jellegzetes ismertető jegyének számító fehér sisakokat vittek magukkal. Egyelőre nem tudni, hogy terrorcselekményről vagy rablásról van-e szó.

A fehérsisakosok felvételeket is közzétettek az áldozatokról. „A hét önkéntessel fejlövéssel végeztek” – közölte Rámi Abdel-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet vezetője. A megölt fehérsisakosok temetésén több tucatnyian fejezték ki részvétüket. A megtámadott központot időközben bezárták.

Egy névtelenséget kérő aktivista szerint a támadást nagy valószínűséggel az Iszlám Állam tagjai hajtották végre.

Az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány szinte teljes egészében az iszlamista és más ellenzéki fegyveres csoportok ellenőrzése alatt áll, amelyek egymással is versengenek a hatalomért.

A fehérsisakosok a szíriai polgárháború civil áldozatainak mentésével foglalkoznak olyan térségekben, amelyek nem állnak a damaszkuszi rezsim ellenőrzése alatt. A szíriai vezetés viszont külföldi kormányok bábjának tartja a mentőszervezetet, amelyet tavaly Nobel-békedíjra is jelöltek. A szervezetet többek között Nagy-Britannia, Hollandia, Japán, Németország és az Egyesült Államok is pénzzel támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!