Kemény válasz

2019.12.20. 08:29

Megtorló csapást mért Izrael a Gázai övezetre

Az izraeli légierő csapást mért csütörtök este a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet létesítményeire, válaszul a palesztin területről a zsidó állam déli térsége ellen indított rakétatámadásra.

Az izraeli hadsereg szerint csapást mértek egy föld alatti létesítményre, egy tengerészeti célpontra, valamint egy katonai táborra. Áldozatokról egyelőre nincsenek értesülések.

A bombázást megelőzően nem sokkal palesztin szélsőségesek indítottak egy rakétát Izrael területe ellen, ami légvédelmi riasztást váltott ki az övezettel határos, dél-izraeli településeken.

A hadsereg nem adott ki tájékoztatást, hogy a szélsőségesek rakétája hol csapódott be, a 12-es izraeli televíziós csatorna azonban úgy tudja, egy aknavetőgránát robbant egy nyílt térségben.

Kevesebb mint egy nap alatt ez már a második ilyen jellegű támadás volt a palesztin térségből. A korábbi gázai lövedéket a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer elfogta, megtorlásul pedig az izraeli légierő csütörtökön több katonai célpontot bombázott a Gázai övezetben.

Eddig egy palesztin szélsőséges szervezet sem jelentkezett a támadások végrehajtójaként, Izrael azonban általában a térséget uraló Hamászt teszi felelőssé az ilyen jellegű inciensekért.

Az elmúlt években számtalan összecsapás történt Izrael és a palesztin fegyveresek között, főképpen a határ menti térségekben. Ezek hevessége váltakozó mértékű volt. Novemberben ugyanakkor hónapok óta nem tapasztalt, heves harcok bontakoztak ki.

November 12-én az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet egy közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet egyik gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki számos Izrael elleni rakétatámadásért volt felelős.

A hadműveletre válaszul a gázai szélsőségesek mintegy ötven óra leforgása alatt legalább 450 rakétát lőttek ki Izrael területére. Többségüket megsemmisítette a Vaskupola. A rakétacsapások miatt megbénult az élet Izrael déli részén. Nem maradt el az izraeli válasz sem, amelyben 36 palesztin halt meg.

November 14-én a felek egyiptomi közvetítéssel tűzszünetet kötöttek. A palesztin szervezetek, beleértve az Iszlám Dzsihádot is, beleegyeztek abba, hogy szavatolják a fegyvernyugvást, Izrael pedig vállalta, hogy leállítja a harci cselekményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!