a hagyomány tisztelete

2018.05.12. 16:29

Megújult a német nemzetiségi múzeum

A kilencvenmillió forintos kormányzati támogatással felújított budaörsi épületet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős ügyvezető államtitkára adta át.

Budaörs, 2018. május 12. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős ügyvezető államtitkára beszédet mond a megújult a német nemzetiségi múzeum avatásán Budaörsön 1018. május 12-én.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Soós Lajos

A politikus megnyitójában arról beszélt, hogy Budaörsre kétszázkilencven éve érkeztek meg azok a németek, akik a török hódoltság után újjáépítették az országot. Gazdálkodásukkal, mesterségeikkel, kultúrájukkal nemcsak erősítették, hanem meg is őrizték az országot – jelezte.

Fontos volt, hogy magukkal hozták keresztény hitüket – fűzte hozzá az államtitkár.

Kitért arra, hogy hagyományaikban mindig is ragaszkodtak őseikhez, de emellett új hazájukhoz is hűségesek maradtak. Ezt a múltat, amit a budaörsi és a környékbeli németek megéltek, öleli fel a felújított Jakob Bleyer Heimatmuseum.

A megújult német nemzetiségi múzeum épülete Budaörsön
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Soós Lajos

Soltész Miklós szerint sajnos sokan vannak Európában, akik múzeumban szeretnének látni „minket magyarokat, németeket, kultúránkkal, nyelvünkkel, keresztény hitünkkel együtt”. Hozzátette, hogy Európát úgy kell megőrizni, ahogy most megéljük: sok-sok nemzetiség, kultúra és nyelv együttélésével.

Az államtitkár elmondta, hogy a nemzetiségek támogatása az elmúlt nyolc év alatt a háromszorosára nőtt és ennek keretében nyújtott támogatást a kormány többek közt a most átadásra kerülő budaörsi múzeum felújítására is, valamint 30 millió forinttal támogatta a magyarországi németek elűzetése emlékművének kialakításának elindítását.

Kitért arra is, hogy az Országgyűlésben már nem csak szószólójuk lehet a kisebbségeknek, hanem kedvezményes mandátumszámítással és összefogással országgyűlési képviselőjük is, mint a most megválasztott Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő.

Korhű szoba a megújult német nemzetiségi múzeumban
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Soós Lajos

A megnyitón köszöntőt mondott Ritter Imre, valamint Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Boros György, Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke és Gajdos-Frank Katalin, a múzeum igazgatója.

A felújított intézmény új kiállítását Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese nyitotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!