Ország-világ

2021.05.10. 20:21

Menczer: a baloldal a koronavírus oldalára állt

A magyar baloldal az oltásellenességet választotta és ezzel a koronavírus oldalára állt – nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.

Menczer Tamás hangsúlyozta:

a magyar kormány egészségügyi kérdésként tekint a járványkezelésre és a vakcinabeszerzésre, amelynek célja, hogy a magyar emberek életét és egészségét megóvják.

Ezzel szemben – mondta – az oltások kérdését a baloldal emelte be a politikai térbe, a baloldal tette és teszi most is kockára a magyar emberek életét és egészségét politikai érdektől vezérelve. Menczer Tamás ezt az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciójának minősítette.

Azt mondta, azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a Sinopharm-vakcinát,

a baloldal „teljesen lelepleződött”, ez csak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez hasonlítható.

„Bizonyos értelemben még súlyosabb is, hiszen itt emberéletekről van szó” – tette hozzá.

„Ehhez képest nem látjuk azt, hogy bárki azt mondaná közülük, hogy tévedtek, nem látjuk, hogy elhalnának a támadások, hanem újabb és újabb oltásellenes támadásokkal szembesülünk” – hangoztatta az államtitkár. Úgy fogalmazott: „aki oltásellenes, az úgy néz ki, hogy az is marad”.

Menczer Tamás a többi között emlékeztetett arra, hogy a DK petíciót indított a kínai vakcina ellen, „a gyurcsányista polgármesterek” visszautasították a kerületeiknek szánt kínai és orosz oltóanyagot, Jakab Péter, a Jobbik elnöke emberkísérletről beszélt, a momentumos Cseh Katalin is a keleti vakcinák ellen beszélt.

Az államtitkár hangsúlyozta:

ehhez képest a világ legtekintélyesebb egészségügyi szervezete, a WHO mondta ki, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos, és ez igaz az idősekre is.

Kitért arra is, hogy a kínai oltóanyagot elbíráló hattagú bizottságban svájci, kanadai és ausztrál tudósok is dolgoztak.

Menczer Tamás leszögezte,

a magyar kormány helyesen járt el, amikor az orvosok iránymutatásai alapján nemcsak nyugatról, hanem keletről is vásárolt vakcinát.

Így ennek köszönhetően a magyar lakosság átoltottsági aránya mintegy 44 százalék az Európai Unió 26-27 százalékos arányával szemben – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!