Donáth Anna

2021.11.22. 17:34

Migrációt segítő egyesületnél is dolgozott a Momentum új elnöke

A Magyarország megbüntetéséért folyamatosan lobbizó Donáth Anna lett a Momentum mozgalom új vezetője. A párt európai parlamenti képviselője korábban abban az egyesületben is dolgozott, amely tanácsokkal látta el a bevándorlókat, miként lehet kijátszani a jogszabályokat Európában.

Donáth Anna 2008-2009-ben szociológiát tanult az amszterdami Vrije Egyetemen, valamint 2010–2012 között az Amszterdami Egyetemen migrációs és etnikai tanulmányokat folytatott. 2010-ben részt vett az első Etnikai és Migrációs Tanulmányok Nyári Iskolán a révkomáromi Selye János Egyetemen – írja a Magyar Nemzet.

A világhálón található életrajza szerint

Donáth korábban a Soros Györgyhöz köthető, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsere volt.

Az egyesületről érdemes megjegyezni, hogy nevük szerepelt abban a kiadványban, amelyet a görög partoknál lévő migránsoknál találtak a Sky News riporterei, és amelyben jó tanácsokkal látták el a bevándorlókat, hogy hogyan kerüljék ki az ujjlenyomatvételt Magyarországon, illetve hogy miként lehet kijátszani az egyéb szabályokat Európában.

A szervezet Soros Alapítványának ez erős pénzügyi támogatását élvezi évek óta: 2015-ben 21 000, 2016-ban 68 739 dollárt kaptak a bevándorlás segítésére.

Donáth egyébként a 2019-es európai parlamenti választáson a Momentum EP-listájának második helyén indult és szerzett mandátumot. Azóta folyamatosan Magyarország jogállamisági mechanizmus útján történő megbüntetéséért lobbizik Brüsszelben. Sőt, egy korábbi videó alapján tűnik – Donáth Anna benne volt a Jourová-jelentés megszületésében is.

A Garázsviták sorozat egyik részében a Momentum újdonsült elnöke akkoriban egy konkrét kérdésre válaszolva még mindezt tagadta. Donáth szerint ő nem egyeztetett Vera Jourovával, majd cinikusan hozzátette:

Nem szoktam vele lefekvés előtt csacsogni arról, hogy képzeld Vera, már megint mi történt Magyarországon.

A videóban viszont, az előbbiekkel szöges ellentétben a kamerába mondta a momentumos politikus, hogy háromnaponta beszéltek a hazánkat támadó biztos asszonnyal. Egészen pontosan: az Informátor birtokába jutott exkluzív felvételeken a Momentum képviselője maga ismeri el, folyamatos kapcsolatban van Vera Jurovával, az Európai Bizottság alelnökével és tanácsokkal látja el. Az ominózus részletek a videóból (szó szerinti idézetek Donáth Annától):

Engem rengetegen keresnek. Hát a jogállamisági kérdések hozzám tartoznának. Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon. Informálisan. Ugye, mert hogy nem tudom, akik néznek minket, ti tudjátok-e, de Vera Jourová egyrészt a bizottság egyik alelnöke, másrészt pedig az ő portfoliójába tartoznak a jogállamisági kérdések. Tehát, hogy ez ezért is fontos.

A Tranzit vitáján egyébként azért került szóba az Európai Bizottság alelnöke, mert a Der Spiegel nevű német lapban Jourová „beteg demokráciának” nevezte a magyar rendszert. Emiatt Orbán Viktor lemondásra szólította fel a cseh politikust. Kisvártatva megjelent az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentése is, amelyben kemény kritikákat fogalmaztak meg hazánkkal szemben az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupció helyzetével és a sajtószabadsággal kapcsolatban.

A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy ha elindítják, onnantól kezdve az uniós források, pénzek kifizetését jogállamisági feltételekhez köthetik. Más szóval politikai alapon vonhatnának meg forrásokat Magyarországtól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában