Ország-világ

2021.09.07. 06:09

Mindenáron Karácsonynak kell nyernie

Lehetetlen tisztán látni, hogy valójában miként alakult a baloldali előválasztás első fejezete. Jelen állás szerint Karácsony Gergely gyűjtötte össze a legtöbb ajánlást, a második helyet Dobrev Klára szerezte meg. Ez már csak azért is érdekes, mert a DK miniszterelnök-jelöltje – saját bevallása szerint – jóval korábban, jóval több aláírást gyűjtött össze a főpolgármesternél.

Budapest, 2019. szeptember 20. Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt és Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselõje a Közvetlen uniós forrást az önkormányzatoknak! - Zuglóban már megcsináltuk címmel 2019. szeptember 20-án tartott sajtótájékoztatón, egy zuglói foghíjtelken, ahol uniós forrásokból fognak felépíteni egy házat szociális bérlakások számára. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Dobrev a Magyar Nemzet lapzártájakor közölte is, hogy „toronymagasan én gyűjtöttem a legtöbb ajánlást”. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke a lap megkeresésére elmondta: az aláírások ellenőrzéséhez nem alkalmaznak közjegyzőt, azok hitelességét csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Szavai alapján tegnap kora estig Karácsony még nem is volt hivatalosan miniszterelnök-jelölt.

Szaga van – lehet teljes joggal mondani a baloldali előválasztásról, amelynek tegnap zárult le az ajánlásgyűjtő szakasza. Ebben a miniszterelnök-jelölteknek húszezer, az egyéni jelölteknek négyszáz érvényes ajánlást kellett összegyűjteniük, hogy ténylegesen indulhassanak a megméretésen, erre két hetük volt az aspiránsoknak.

Ennyi, amit biztosan lehet tudni, ettől kezdve viszont teljes homály övezi a folyamatot.

Az ajánlásokat összeszámoló és „hitelesítő” Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) – nem összetévesztendő az Országos Választási Bizottsággal – ugyanis semmiféle hivatalos tájékoztatást nem adott, hogy ki hány ajánlást adott le. Helyettük viszont megtette ezt Karácsony Gergely.

A főpolgármester Facebook-oldalán közölte, hogy

„az Országos Előválasztási Bizottság ellenőrizte és összeszámolta a jelöltek által eddig leadott ajánlásokat. A ti jóvoltatokból 41,5 ezer aláírást tudtunk átadni a bizottságnak”.

Karácsony tájékoztatása szerint Dobrev Klára 34 244,, Jakab Péter 31 803, Márki-Zay Péter 33 565 ajánlást adott le a bizottságnak, míg Fekete-Győr András nem többet, nem kevesebbet, hanem egészen pontosan 25 ezret.

Az eredmény meglehetősen különös az elmúlt két hét közléseinek tükrében. Ismert:

Karácsony volt az első, aki már a gyűjtés elő napján bejelentette, hogy összejött neki a húszezer szignó, egészen tegnapig viszont nem szólalt meg, hogy mennyit gyűjtött még. Karácsony nem számolt be arról sem, hogy ajánlásait átadta volna az OEVB-nek.

Dobrev Klára egy nappal később jelentette be, hogy megvan a húszezer aláírása, sőt pár napra rá közölte azt is: több mint hatvanezer ajánlást már át is adott ellenőrzésre az OEVB-nek. A DK miniszterelnök-jelöltje még ezek után is folytatta a gyűjtést, így a hétvégén már arról számolt be, hogy már több mint 81 ezernél tart.

Mindez két dolgot jelenthet:

Dobrev vagy hazudott az ajánlásairól, vagy valamilyen oknál fogva csak töredékét adta le azoknak.

Érdekes továbbá, hogy míg állítása szerint Karácsony egy nap alatt letudta penzumát, a jelek szerint további két hét alatt is csak ugyanannyit tudott még hozzátenni.

Jakab Péter harmadikként, múlt csütörtökön jelentette be, hogy 31 803 ajánlást gyűjtött össze, amelyeket le is adott az OEVB-nek.

Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András pedig csupán tegnap, a határidő utolsó napján jelezte, hogy összejött a szükséges szignó.

Ez egyedül Pálinkás Józsefnek nem sikerült, aki így semmiképpen nem lesz miniszterelnök-jelölt.

Dobrev Klára egész napos hallgatás után, lapzártakor közösségi oldalán sejtelmesen azt írta: „Lezárult az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek ajánlásgyűjtése. Most nem is az a fontos, hogy toronymagasan én gyűjtöttem a legtöbb ajánlást, 82 117 darabot. Ezek csak számok. Az igazán fontosak az emberek, akik emögött vannak. Ti, akik az ajánlásokat gyűjtöttétek és Ti, akik az ajánlásotokat adtátok nekem.”

Magyar György: Közjegyző nincs, szúrópróbaszerű az ellenőrzés

Az előválasztás lebonyolításáért az OEVB felel, a nem hivatalos szervezetnek segítséget nyújt a Magyar György vezette Civil Választási Bizottság (CVB) is, akit lapunk a baloldali verseny technikai információiról kérdezett. Magyar György elmondta, hogy a számok a leadáskori állapotot tükrözik, ami még augusztus 31-én történt meg, ezt követően ugyanis tovább folytatta a DK az aláírások gyűjtését. Továbbá az ügyvéd azt is elmondta, hogy az OEVB által elfogadott határozattal eddig csak Dobrev Klára és Jakab Péter rendelkezik, így hivatalosan (lapzártánkig) még nem tekinthető jelöltnek Karácsony Gergely. – Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András esetében a támogató aláírások száma egyelőre önbevalláson alapul, mivel az ellenőrzést az OEVB még nem végezte el, amire hétfő este kerül sor – tette hozzá. Az előválasztás hátteréről Magyar György lapunkkal közölte: az állampolgárok – hasonlóan az országgyűlési választáshoz – több jelöltet is támogathattak aláírásukkal. Az átláthatóság kapcsán az előválasztás lebonyolításáért felelős ügyvéd elmondta: „Az aláírások ellenőrzéséhez nem alkalmaznak közjegyzőt – ahogy más választásoknál sem szokták.” Emellett a jogász tudatta: az ajánlások hitelességét csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik.

Borítókép: Karácsony Gergely és Dobrev Klára a számok bűvöletében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!