ez már fokozhatatlan

2021.02.10. 14:30

Ez az új módi az angol szülészeteken: anyatej helyett emberi tej, apa helyett társszülő

Az Egyesült Királyság egyik kórházában nemi szempontból semleges nyelvet kell alkalmazni a szülészeten, így olyan döbbenetes kifejezésekkel kell megbarátkozni, mint „emberi tej”, vagy „társszülő”.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az ErdélyMa portál az RT.com-ra hivatkozva ír arról, hogy az Egyesült Királyság egyik kórházi intézménye már nemi szempontból semleges nyelvet alkalmaz a szülészeten az „egészségügyi egyenlőtlenség” leküzdésére. Nagy-Britanniában olyan döbbenetes kifejezésekkel kell megbarátkozni annak érdekében, hogy a transzneműek ne sértődjenek meg, mint „emberi tej”, „társszülő”, vagy éppen „mellkasra helyezés”.

A Brightoni és a Sussexi Egyetemi Kórházakban hétfőn azt mondták a szülészeti osztály dolgozóinak, hogy alkalmazni kezdik az Egyesült Királyság első nyelvi irányelveit, amely „transz- és nem bináris szüléssel foglalkozó embereket támogat”.

Ez azt jelenti, hogy az orvosok, az ápolónők és a szülésznők ezentúl „szülő szülőkre” hivatkoznak, nem pedig „anyákra”. És nem lesz több „anyatej”; az elfogadott kifejezés inkább az „emberi tej” lesz.

A „nőt” mostantól „nőnek vagy személynek” kell nevezni. Az „apát” pedig „társszülőnek” vagy „második biológiai szülőnek”. Az olyan szavakat, mint az „anyai” vagy az „anyasági”, különféle módon kell elkerülni, például az „anyai beleegyezés” megváltoztatható „megalapozott beleegyezésre” és a „szülési gondozás” helyett „perinatális gondozás” használható. A „szoptatás, mellre helyezés” pedig helyettesíthető a „mellkasra helyezéssel”.

Az új terminológiát a dokumentumokban és más kommunikációban, például az alkalmazottak értekezletein fogják használni. A páciensekkel és más egyénekkel folytatott személyes kapcsolatok során a nyelvnek tükröznie kell az egyén nemi identitását – írja az RT.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!