botrányos lezárás

2021.01.09. 22:46

Nancy Pelos felelősségre vonná Trumpot a Capitoliumnál történt zavargások miatt

A Demokrata Párt célja az lehet, hogy Donald Trump ne indulhasson újra jelöltként a 2024-es elnökválasztáson.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke szerint felelősségre kell vonni Donald Trump elnököt a Capitoliumnál történt szerdai zavargások miatt. Lemondásra szólította fel Donald Trumpot az Egyesült Államok keresztény egyházainak ökumenikus tanácsa (NCC) is.

Szombaton tettek közzé részleteket a házelnöknek a CBS televíziónak adott, vasárnap adásba kerülő interjújából, amelyben Pelosi úgy fogalmazott, hogy „sajnos az Egyesült Államok végrehajtó hatalmának élén egy tébolyodott és veszélyes elnök áll. Már csak néhány nap választ el attól, hogy ne fenyegessen minket tovább, viszont az elnök olyan súlyos dolgot követett el, amely miatt felelősségre kell őt vonni.”

Pelosi arra szólította fel Trumpot, hogy mondjon le hivataláról, és megerősítette azt is, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárást (az ún. impeachmentet) kezdeményeznek ellene.

Donald Trump szerdán Washingtonban, röviddel a kongresszus két házának együttes ülése előtt egy tüntetésen kijelentette, hogy soha nem fogja elismerni vereségét, illetve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét az elnökválasztáson. „Megállítjuk a lopást” – jelentette ki Trump a szerinte elcsalt választásra utalva. Az amerikai elnök állítása szerint százezrek vettek részt a „Mentsd meg Amerikát” nevű megmozduláson. A tüntetés résztvevői a kongresszus együttes ülése ellen tiltakoztak, amelynek napirendjén az szerepelt, hogy megerősítik Joe Biden novemberi elnökválasztáson aratott győzelmét.

Trump gyújtó hangú beszéde is közrejátszhatott abban, hogy tüntetők egy csoportja azután megostromolta a kongresszus épületét. Az erőszakos behatolás során öt ember életét vesztette, négyen Trump hívei közül, illetve egy rendőr, aki összetűzésbe került a zavargókkal, és akinek a hatóságok szombati közlése szerint a tüntetők többek között egy tűzoltó berendezéssel ütötték a fejét.

Demokrata párti képviselők már megfogalmaztak egy határozattervezetet az elnök alkotmányos felelősségre vonásának megindítására, amit hétfőre terveznek. Az eljárásról azonban a szenátusban kellene dönteni, ott azonban még messze nem tűnik úgy, hogy meglehetne a szükséges kétharmados szavazattöbbség. Ráadásul Joe Bident, az új elnököt január 20-án iktatják be hivatalába, ilyen rövid idő alatt pedig lényegében lehetetlen volna Trumpot elmozdítani.

A Demokrata Pártnak inkább az lehet a célja a lépéssel, hogy ha Trumpot hivatali idejének lejárta után elmarasztalja a szenátus, akkor nem indulhatna újra jelöltként a 2024-es elnökválasztáson – jegyezte meg a dpa német hírügynökség, utalva arra: Trump lenne az első amerikai elnök, aki ellen hivatali ideje alatt kétszer kezdeményeznek alkotmányos felelősségre vonási eljárást.

Időközben nyílt levélben lemondásra szólította fel Donald Trumpot az Egyesült Államok keresztény egyházainak ökumenikus tanácsa (NCC) is, mert a szervezet szerint az elnök „tettei és szavai veszélybe sodorták az országot és a kormányzat intézményeit azzal, hogy erőszakos és halálos kimenetelű tömeges zavargásokra buzdított”.

Szombaton Ferenc pápa is megdöbbenésének adott hangot a Capitoliumnál történt zavargások miatt, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte az esetet. „Megdöbbentettek az események, mert egy olyan országról van szó, ahol az emberek annyira fegyelmezetten viszonyulnak a demokráciához” – mondta a katolikus egyházfő a Canale 5 televíziónak adott interjúban, megjegyezve, hogy tanulni kell a történtekből, hogy ez soha ne ismétlődhessen meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!