válság

2019.01.15. 06:07

Négyszeresére emelték a minimálbért Venezuelában

A hiperinfláció miatt négyszeresére emelte a minimálbért Nicolás Maduro venezuelai elnök, így a havi bér most 18 ezer bolivár a dél-amerikai országban, ami mintegy 6,5 dollárnak felel meg.

Maduro az elmúlt két évben tucatszor emelte meg a minimálbért.

Tavaly minden várakozást felülmúló, csaknem 1,7 millió százalék volt az infláció Venezuelában. Ezt az adatot Rafael Guzmán, az ellenzéki többségű venezuelai parlament pénzügyi bizottságának vezetője hozta nyilvánosságra a múlt héten. A kormány évek óta nem közöl hivatalos inflációs adatot.

Venezuela, amely a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, történetének legsúlyosabb alkotmányos, politikai és gazdasági válságát éli. Az ország szinte kizárólag kőolajat exportál, és az olaj árának esése és a korrupció miatt a gazdaság összeomlott, ezért szabadult el az infláció.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) november eleji közlése szerint már hárommillió venezuelai menekült el hazájából 2015 óta.

Madurót a múlt héten iktatták be hivatalába, miután tavaly májusban egy vitatott voksolásban ismét megválasztották. A választás eredményét a legtöbb állam, nemzetközi szervezet és a venezuelai ellenzék sem ismeri el.

Az elnök a minimálbér emelését új gazdasági tervei között jelentette be hétfőn este. Beszélt arról is, hogy az ország jelentősen megnövelné kőolaj-kitermelését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!