bűnügy

2019.04.11. 17:56

Nem fizettek vámot, elhurcolták a sofőröket

A radikális iszlamista tálibok elhurcoltak hatvan teherautósofőrt csütörtökön az észak-afganisztáni Szamangán tartományban, mert nem fizették meg a szélsőségesek által törvénytelenül követelt vámot – közölte egy helyi tisztségviselő.

Hadzsi Raz Mohammad Movahedi, a tartományi tanács vezetője elmondta: a tálibok a reggeli órákban ellenőrzőpontot állítottak fel a Dar-i-Szuf körzetben.

Movahedi szerint az itt feltartóztatott sofőrök nagy része megtagadta, hogy 7000 afgáni (25 ezer forint) vámot fizessen havonta a szélsőségeseknek. A sofőrök szenet fuvaroztak az északi Balh tartományba.

A tartományi tanács vezetője szerint általános jelenségről van szó, s a tálibok korábban felgyújtották a teherautókat, amelyek sofőrjei nem fizettek.

„Már többször jeleztük a problémát a kormány felé”

- mondta. Movahedi hozzátette: a helyi kormányzatnak még foglalkoznia kell a probléma rendezésével, illetve a kérdéses útszakaszon garantálnia kell a biztonságos közlekedést.

Movahedi szerint a kamionsofőrök sorságról egyelőre nincsenek információik. Mint mondta, a kormány minden egyes teherautó után 50 ezer afgáni, vagyis 182 ezer forint illetéket szed be havonta.

Mohammad Amin, a Dar-i-Szuf körzet volt rendőrfőnöke ugyanakkor közölte, olyan jelentéseket kapott, miszerint a kamionsofőrök közül néhányat már elengedhettek a tálibok.

Afganisztánban a bányászat vagy szabályozatlan, vagy illegális formában zajlik, a bányák egy része pedig a tálibok által ellenőrzött területeken található. A radikális iszlamista tálib felkelők egyik fő bevételi forrásának számít a drágakövek és ásványok bányászata, illetve az ezzel foglalkozó vállalkozások megsarcolása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!